Híresek lettek a budapesti tűzfalak

tűzfal Moszkva
Vágólapra másolva!
A Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a Színes Város Csoporttal együttműködve két magyar művészt kért fel, hogy fessenek meg egy tűzfalat Moszkvában. Ezzel párhuzamosan a budapesti tűzfalakról fotókiállítás nyílt a városban.
Vágólapra másolva!

Az alkotók (FatHeat és TransOne) szabad kezet kaptak a tűzfal megfestésére, és

Sárkányölő Szent György legendáját választották témának:

az elkészült festményen a város címerében is megtalálható sárkány absztrakciója látható.

A Moszkva belvárosában található

közel száz négyzetméteres felületre

a két alkotó három nap alatt festette fel a képet. A projekt zárásaként Színes Város Budapest címmel fotókiállítás nyílt Farkas András fotográfus képeiből Moszkvában, aki évek óta dokumentálja a falfestéseket.

Három nap alatt készült el a moszkvai sárkány Forrás: Farkas András / Színes Város Csoport

„A Színes Város Csoport alapgondolata Victor Vasarely 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. ... Úgy gondolom, hogy a Színes Város által felkért művészek méltó képviselői a Vasarely által kigondolt kezdeményezésnek és

- mondta Hegyi Anita, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet megbízott igazgatója.

Mind a fotókiállítás, mind a falfestés egy hosszú távú együttműködés része a budapesti tűzfalfestéseket koordináló Színes Város Csoporttal. Legközelebb várhatóan a több mint egy millió lakosú szibériai Omszkban, a város megalapításának 300. évfordulója alkalmából készül el hasonló falfestmény.

Flór Péter, a Színes Város főtitkára elmondta, hogy

szeretnének egy nemzetközi hálózatot kialakítani,

hogy a magyar művészek külföldön is kapjanak lehetőséget, és egyúttal minél több külföldi művész hívjanak meg Budapestre. Ennek keretében idén Budapestre érkezik egy orosz alkotó is, Adno1, aki a nyár végén kezdődő fesztiválon készíthet képet egy fővárosi tűzfalra.

Az elkészült tűzfal Forrás: Farkas András / Színes Város Csoport