Vágólapra másolva!
A Karlovy Vary-i filmfesztiválon bemutatott, valós történetet feldolgozó cseh Já, Olga Hepnarová (Én, Olga Hepnarová) című dráma egy szörnyű tömeggyilkosságra vetemedő fiatal lány történet meséli el, akit addig gyötört a családja és a környezete, míg elszánta magát a végzetes döntésre. A főszereplő lány játéka hipnotikus, de a végére kifogy a lendület a filmből.
Vágólapra másolva!

Michalina Olszanska a The Lure férfifaló sellője után a Já, Olga Hepnarová címszerepében megmutatta, hogy nem csak akkor képtelenség levenni róla a tekintetünket, amikor egy szál uszonyban lubickol egy óriási medencében, hanem akkor is, amikor egy előnytelen hacukákba öltöztetett, zsíros hajú, meggyötört fiatal lányt játszik.

Michalina Olszanska a Já, Olga Hepnarová című filmben Forrás: Bontonfilm

A Já, Olga Hepnarová Csehország utolsóként kivégzett női gyilkosának történetét dolgozza fel. Olga gyerekkora óta egy bántalmazó, lenéző, megnyomorító közegben próbált túlélni, de a sorozatos megaláztatások, elutasítások és zaklatások odáig vezettek, hogy egy vízszállító teherautóval bosszúból a villamosmegállóban várakozó tömegbe hajtott, és nyolc embert halálra gázolt.

A film alkotói fekete-fehér képekben, a főszereplő naplójegyzetei és narrációja kíséretében mutatják meg, hogyan jutott el szörnyű tettéig ez az intelligens, okos, de mérhetetlenül megnyomorított lány. Amikor Olga a pszichológussal beszélget, egészen olyan, mint a Négyszáz csapás kisfiú hőse, akinek meg sem kell szólalnia, akkor is látszik a tekintetében és a tartásában, hogy el fog veszni.

Olszanska játéka egészen lenyűgöző, és a film után még sokáig kísért a görnyedt, behúzott vállakkal, folyamatosan cigarettafüstbe burkolózó alakja, ahogy reménytelenül és magányosan kószál az utcákon.

A színészi játék mellett egészen izgalmas dinamikát ad a filmnek, hogy sokszor alkalmaz különleges szögből felvett, hosszú beállításokat, és néhány jelenetet egészen sokáig kitart. A gázolás napjának reggelén például percekig látjuk, ahogy Olga komótosan megreggelizik, majd gyengéden betakarja a még alvó szobatársát.

Michalina Olszanska a Já, Olga Hepnarová című filmben Forrás: Bontonfilm

A gyilkosság utáni bírósági tárgyaláson Olga azt vallja, hogy a tettét kiáltványnak szánta, hogy soha többé ne bánjanak olyan embertelenül senkivel, ahogy vele tették. Sajnos a filmnek ez a szakasza túl hosszúra nyúlik, és sokkal kevésbé finomra hangolt, mint a gyilkosságig vezető út ábrázolása, ezért sokat ront a remek ritmuson, és a téma komolysága ellenére is unalmassá válik.

Újabb tündéri színésznőbe szerettünk bele halálosan

Felfedeztünk egy őrülten tehetséges, alig huszonnégy éves, igézően szép lengyel színésznőt, aki két filmben is bűvöli a közönséget Karlovy Varyban. A The Lure című teljesen őrült musical-melodráma-horror hibridben egy csábító sztriptíztáncos hableányt alakít, aki nem riad vissza a férfiak szétcincálásától sem. Olvasson Michalina Olszanska másik új filmjéről!