Testvérsorozatot kaphat a Trónok harca

Trónok harca
Vágólapra másolva!
A Trónok harca készítői igen lelkesek, folytatás vagy előzménytörténet is jöhet, amely kiegészítené a sikersorozat világát. 
Vágólapra másolva!

A Trónok harca két alkotója, D.B. Weiss és David Benioff a UFC Unfiltered podcast adásában elmondta, hogy szívesen dolgozna más produkción is, amely a fantasysorozat univerzumában játszódik.

"Az egy nagyszerű dolog, hogy George (George R.R. Martin, a Trónok harca alapjául szolgáló könyvek szerzője – a szerk.) nemcsak egy történetet épített fel, hanem egy komplett világot" – mondta az egyik producer.

Másik sorozatban is folytatódhat a történet Forrás: HBO

"Olyan sok karakter van gazdag háttértörténettel, hogy nagyon sok irányba lehet menni" – tette hozzá, utalva arra, hogy akár előzménysorozat is jöhet a Trónok harca után.

A második széria mindenképp csak a mostani vége, vagyis 2018 után jöhet, egyelőre idejük sem lenne rá a készítőknek. Weiss és Benioff egyébként az Origónak is nyilatkozott még a Trónok harca indulásakor, az interjút itt találja.