Kiengedték a kórházból Gálvölgyi Jánost

gálvölgyi jános gálvölgyi jános
gálvölgyi jános 2015 május
Vágólapra másolva!
Gálvölgyi János azért került kórházba, mert mindkét veséje leállt, de már sokkal jobban érzi magát, haza is engedték.
Vágólapra másolva!

A színésznek mindkét veséje leállt, valóban nagy volt a baj, de mivel sikerült időben észrevenni a problémát, teljes gyógyulásra számíthat - írja a Bors.

Fotó: Bielik István - Origo

"Igen, hazaengedték Jánost.

Még kicsit gyenge, sokat kell pihennie, és nincs vége a dolognak. De jobban van, lehet, hogy már a hétvégén tud játszani"

- mondta a felesége a lapnak.

A múlt héten az Origo is megírta, hogy Gálvölgyi betegsége miatt le kellett mondani a balatonföldvári Kultkikötő keretében szervezett Napsugár fiúk előadást. Benedek Miklós, az előadás másik főszereplője akkor azt mondta a Blikknek, hogy Gálvölgyi vérnyomásával lehetett a baj, ami már korábban is előfordult.