Megbüntették a Music Fm-et

Önindító
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa százezer forintos bírságot szabott ki a Music Fm-re, amiért a rádió rossz korhatár-besorolást használt.
Vágólapra másolva!

Az NMHH Médiatanácsa százezer forintra büntette a Music Fm-et, amiért az hibásan jelölte meg a korhatárt az Önindító január 12-i műsorában.

és a nőkkel való bánásmódról nemkívánatos magatartásmintákat közvetített, ami miatt a rádiónak a műsorrészeket a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett 16-os korhatár-besorolásban kellett volna szerepeltetnie" – szól a Médiatanács indoklása.

Bochkorék túlzottan elengedték magukat az Önindítóban Forrás: Music Fm

Az ellenőrzés-sorozatban

a Music Fm egy másik januári műsornapja miatt is folyik eljárás.

Korábban bírságot kapott a Class Fm a Morning Show öt adása miatt, a Tilos Rádiót a 7Térítő-ért, a Sláger Fm-et pedig a Helló, Sláger!-ért büntették.

A Médiatanács heti döntései között szerepel az is, hogy

másfél millió forintos támogatást ítélt meg a Filmdzsungel Kft.-nek

a világ legmélyebb barlangjáról szóló dokumentumfilm helyszíni forgatására. A filmeseknek egyébként a Kaukázus nyugati peremvidékére kell utazniuk, ott található a közel 2200 méter mély Krubera-Volonya barlang.