Vágólapra másolva!
Jürgen Klopp bejelentette, ki az a hat játékos, akire nem számít ez előttünk álló szezonban. Köztük van a magyar válogatott Bogdán Ádám is. 

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp hat játékost nevezett meg, akik jobban járnak, ha elhagyják a klubot, mert nem nagyon fognak lehetőséget kapni az előttünk álló szezonban.

Christian Benteke, Lucas Leiva, Tiago Ilori, Mario Balotelli és Lazar Markovic mellett Bogdán Ádámra sem tart igényt a német mester.

Bogdán Ádámra (b) nem tart igényt Jürgen Klopp (j) Forrás: AFP

Minden jó irányban halad

Klopp a mögöttünk álló szezonban 39 játékosnak adott lehetőséget, de ennél jóval szűkebb kerettel tervez az augusztusban rajtoló PL-szezonban.

"Minden jó irányban halad, az edzéseken a játékosok mindent kiadnak magukból, és szerintem belülről is érezhető, hogy csak azok a játékosok kerülnek majd be a kezdőcsapatba hétről hétre, akik a lelküket is kihajtják az edzéseken, és emellett jó formában is futballoznak. Bizakodó vagyok" – jelentette ki Klopp, akinek annyival könnyebb dolga lesz a kerettel, hogy a Liverpoolnak nem kell részt vennie egyik európai kupában sem.