Riói aranyesélyek: hatot mondunk, hetet remélünk

olimpikon
Csoportkép a kazanyi vizes világbajnokságon érmet szerzett magyar sportolókról
Vágólapra másolva!
Immár minden sportágban végleges az augusztus 5-én rajtoló riói olimpián rajthoz álló 160 fős magyar csapat névsora, azaz épp itt van az ideje, hogy még utoljára belefeledkezzünk az esélylatolgatásba. Ki és hány érmet, pláne aranyérmet fog nyerni Magyarországnak, kitől várunk meglepetést, és ki az, akinek a győzelme egyáltalán nem lesz az? A játékok elején az úszóktól, a végén pedig a kajak-kenusoktól várhatjuk az érmeket, de a köztes napokon is érdemes lesz a tévé mellé készíteni egy termosz kávét. Ön szerint hány aranyat nyerünk? Szavazzon! 
Vágólapra másolva!

Kezdjük az úszókkal, a medencében fogadni is mernénk erre-arra. Hosszú Katinka esetében a legtisztább a kép, ő az utolsó hazai sajtótájékoztatóján próbált ugyan szerény maradni, azt mondta, nem ígérhet aranyérmeket, de aztán csak kibökte, ha nyerne, akkor azt világcsúccsal szeretné emlékezetessé tenni. A napnál világosabb, hogy 200 és 400 vegyesen ma nincs ellenfele.

Katinkának nem nagyon lesz oka szomorkodni Rióban Forrás: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia


És miután az elmúlt négy évben a világ minden pontján és a nap minden szakában állt már rajtkövön, remélhetőleg

őt fogják a legkevésbé zavarni a riói körülmények,

legyen szó a létesítményekről vagy a döntőknek az európai úszók számára lehetetlen időpontjáról. Katinka indul még 100 és 200 háton, valamint 200 pillangón is, ezek közül a hosszabbik hátúszótávon esélyes legalább dobogóra a kazanyi vb-n is előtte végző Emily Seebohm és Missy Franklin mögött.

Cseh: végre arany?

Amennyire biztosak vagyunk Katinkában, annyira sok a kérdés a férfiaknál. Cseh László ugyan a tavalyi vb-n és az idei Eb-n is élete formájában versenyzett, de azért nem vennénk rá mérget, hogy legerősebb számában, 200 pillangón újra meg tudja verni a szám címvédőjét, a nála hat évvel fiatalabb Chad le Clost. Ott lesz Rióban Cseh nagy ellenfele,

a 18-szoros olimpiai bajnok, Michael Phelps

is, akit ugyan egy 2015-ös 1:52.94 perces idővel neveztek, amely fél másodperccel jobb, mint Laci kazanyi vb-győztes eredménye, de június 29-én az amerikai válogatón csak 1:54.84-et úszott. Az meg több mint egy másodpercre van a mi fiunk eredményétől. Szóval azért van miben bíznunk.

Elöl Laci, mögötte Phelps Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ahogy bízunk a 200 mellen címvédő Gyurta Dánielben is, aki a kazanyi döntőben először kapott ki ezen a távon 2009 után. Mindjárt ketten is megelőzték, de négy tizeden belül volt a győztes Marco Koch idejéhez képest. Gyurta nem indult a londoni Eb-n, ahol a brit Ross Murdoch legyőzte a német világbajnokot.

A mezőny hihetetlenül sűrű,

éremért utazik a másik brit, Andrew Willis, az amerikai Kevin Cordes és a japán Koszeki Jaszuhiro is. Miután Danit Kazany óta nem láttuk igazán rangos mezőnyben úszni, csak remélni tudjuk, hogy jó formában lesz – a címvédés még a londoni győzelemnél is nagyobb bravúr lenne.

Verrasztó Dávid 400 vegyesen alighanem jó lesz egy éremre. Habár Hargitay András szövetségi kapitány szerint, ha a hajrához érve bárkivel együtt halad az élen, akkor

tuti, hogy meg is nyeri

a versenyt, azért a japán Daija Szeto annyival a mezőny előtt van, hogy nehéz lesz tartani vele a tempót. Viszont az amerikai válogatót 4:09.54-gyel nyerő Kalisz Chase a kimondottan jó ideje ellenére is megfogható lesz.

Katie Ledeckyt biztos, hogy nem lehet utolérni 400 és 800 gyorson, de a hosszabb távon Kapás Boglárka élete úszásával megcsípheti a dobogót.

Tippünk: 3 arany, 2 ezüst, 3 bronz

Élmunkások

Folytassuk a program végén szereplő kajak-kenusokkal, már csak azért is, mert tőlük is több érmet várunk. A nők négy számából háromban minimum éremesélyesek vagyunk: K1 500 méteren Kozák Danuta,

ha a hazai válogatót meg tudta nyerni, akkor egy olimpia nem jelenthet neki gondot.

A Szabó Gabriellával alkotott párosa is esélyes, de a Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina egységnek is csak a németektől van oka félni. A K1 200-on induló Duchev-Janics Natasa egy jó rajttal akár érmet is hozhat.

Az utolsó beülő változik, de a cél marad: nyerni Rióban Forrás: MTI/Kovács Tamás

A férfiakkal kapcsolatos várakozásainkat alaposan megkavarta Dombvári Bence doppingügye. Az egyesben és Hufnágel Tiborral párosban joggal remélt aranyak helyett a 19 éves Kopasz Bálintnak (K1 1000) és az újra összeülő, egykor korosztályos vb-aranyat nyerő Hufnágel, Ceiner Benjámin egységnek kell szorítanunk. K4 1000 méteren az ő párosuk egészül ki Kugler Attilával és Somorácz Tamással – az ő nevük az átlagos sportszeretőnek talán nem ismerős, de

mégiscsak legyőzték a londoni ezüstérmes

Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman egységet.

Újra számolhatunk kenus éremmel is: a Vasbányai Henrik, Mike Róbert egység a C2 1000 méteres szám első számú esélyesévé lépett elő az után, hogy a két legnagyobb riválist, az orosz és a fehérorosz egységet is elmeszelték doppingvétség miatt.

Tippünk: 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz

Meglepetés lenne

A vízilabda annyira kiszámíthatatlan a férfiaknál és a nőknél is, hogy csak azoknak a válogatottaknak van egyértelmű esélyük nyerni, amelyek jól láthatóan kiemelkednek a mezőnyből. A férfiaknál így a szerbek, a nőknél pedig az amerikaiak számítanak esélyeseknek. A férficsapatunk ugyan egyre jobb formát mutat, de még ha jól is szerepel a csoportban a szerbek, a görögök, a brazilok, az ausztrálok és a japánok ellen, a másik ágról csak nehéz és nehezebb ellenfelet (Horvátország, Montenegró, Olaszország, Spanyolország, Egyesült Államok) kaphat már a negyeddöntőben is.

Átkozottul nehéz dolguk lesz a pólósoknak Fotó: Mudra László - Origo

A sorsdöntő meccseken mostanában nem mindig tündököltünk, de Benedek Tibor rutinja a parton és az a jó néhány olimpiai bajnoki cím a vízben érhet egy érmet a torna végére.

A nyolc csapatot számláló női mezőny számára a negyeddöntőben kezdődik a torna (minden gárda továbbjut a csoportkör után), de ahhoz, hogy ott biztosra mehessünk, és

a sportágat tanulgató házigazdával játszhassunk,

meg kellene nyerni a csoportunkat az amerikaiak, a spanyolok és a kínaiak előtt. A legkevesebb, hogy ez bravúr lenne.

Tippünk: 1 bronzérem, egy 4. hely

Vívásban a kardozó Szilágyi Áron címvédőként és friss Európa-bajnokként utazik Rióba, de ha valahol, akkor férfi kardban tényleg képtelenség bármit is jósolni. Szilágyi a legutóbbi teljes vb-n (idén nyáron Rióban csak két csapatversenyt rendeztek) a negyeddöntőig jutott, ettől még ő a világ egyik legjobbja.

A férfi párbajtőrcsapat, azaz Somfai Péter, Imre Géza, Rédli András és Boczkó Gábor szép pillanatokat szerezhet Forrás: MTI/Illyés Tibor

Érmet ezúttal inkább a párbajtőrözőktől várunk. Imre Géza tavaly 40 évesen lett egyéni világbajnok, két évvel korábban pedig azzal a csapattal vb-első, amelyikből Boczkó Gábor és Rédli András most is ott lesz vele Rióban. A női tőrben induló Mohamed Aida és Knapek Edina érme nem lenne eget rengető meglepetés, ahogy a párbajtőröző Szász Emeséé sem, de egyikük sem kimondott esélyes.

Tippünk: 2 bronz

A cselgáncsozók rendre meglepnek bennünket az olimpiák alatt, és a nyolcfős magyar csapatban ezúttal is

megvan a potenciál.

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós, a vb-ezüstérmes Tóth Krisztián, a londoni bronzérmes Csernoviczki Éva, a Londonban egyaránt ötödikként végző Karakas Hedvig és Joó Abigél, de akár Bor Barna is jó lehet egy éremre.

Tippünk: 2 bronz

Legalább egy érmet remélhetünk még a szintén nyolcfős birkózócsapattól is, ahol erre leginkább a Lőrincz testvéreknek, Viktornak és Tamásnak, valamint Bácsi Péternek lehet esélye. Itt határozottan meglepetésérmet szimatolunk.

Tippünk: 1 bronz

Lőrincz Viktor Forrás: MTI/Kovács Tamás

Míg régen szinte előre beírhattunk egy medált az éremtáblázatba az öttusa rubrikájába, addig most kalaplengetés járna, ha Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Demeter Bence vagy Marosi Ádám felállhatna a dobogóra. De kizárni nem lehet, nem is szeretnénk.

Tippünk: két pontszerző hely

Atlétikában ezúttal nem lehetnek vérmes reményeink: a férfi kalapácsvetés címvédője, Pars Krisztián a saját bevallása szerint is karrierje egyik mélypontján van, azaz könnyen lehet, hogy tőle már a döntő is siker lesz. Akire viszont ezúttal érdemes lesz figyelni, az a 110 gáton

új országos csúccsal

három hete Eb-ezüstöt szerző Baji Balázs. Érmet várni túlzás lenne – bár miért ne eshetnének orra a nagy esélyesek a második gáton –, de egy döntő most már nagyon is benne van.

Tippünk: 1 pontszerző hely

A kanadai CBC havonta frissülő éremjósdája július 6-án 19 magyar érmet mutat most, méghozzá 6 arany, 3 ezüst és 10 bronz megoszlásban. A kanadaiak szerint aranyat csak az úszók (Hosszú Katinka 200 és 400 vegyes, 200 hát, Cseh László 200 pillangó) és a kajak-kenusok (C2 1000, K4 500) hoznak majd. A három ezüstöt Imre Géza (párbajtőr), Kozák Danuta (K1 500) és Pars Krisztián (kalapácsvetés) között osztják el. A bronzérmek közül hat landol az úszóknál (Hosszú Katinka 100 hát, Gyurta Dániel 200 mell, Cseh László 100 pillangó, Kapás Boglárka 400 és 800 gyors, illetve Verrasztó Dávid 400 vegyes), egy-egy pedig a kajakosoknál (Szabók, Kozák páros), a cselgáncsozóknál (Tóth Krisztián), az öttusázóknál (Kovács Sarolta) és a birkózóknál (Lőrincz Viktor).

Szavazzon!

Hány aranyat nyernek a magyarok Rióban?