Elhunyt az ausztrálok legendás úszója és edzője

Vágólapra másolva!
Életének 96. évében elhunyt Forbes Carlile, az ausztrálok legendás úszója és úszóedzője.
Vágólapra másolva!

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság közleményében jelezte, hogy Carlile rendkívüli örökséget hagyott maga után, és a világ korábbi, valamint jelenlegi úszói, edzői megőrzik emlékét.

Carlile volt az első ausztrál, aki sportolóként és edzőként is járt olimpián, mi több, ő volt az első hazájában, aki öttusázóként lett olimpikon. Szakemberként forradalmasította az úszóedzéseket, később pedig 52 olyan tanítványa volt, aki a világ élvonalához tartozott, így - többek között - 12 olimpiai aranyérem és 31 világcsúcs fűződik a nevéhez edzőként.