A szuperkém a képernyőkre is befut

Harrison Ford, Jack Ryan, Végveszélyben
Harrison Ford a Végveszélyben című filmben
Vágólapra másolva!
Zöld utat kapott az Amazon streamelős szolgáltatásnál egy Tom Clancy ikonikus CIA-s szuperkémével, Jack Ryannel a középpontban készülő tízrészes sorozat. Már a főszereplő is megvan – érdekes választás.
Vágólapra másolva!

A Variety beszámolója szerint a címszereplő – akit korábban olyan sztárok formáltak meg, mint Alec Baldwin, Harrison Ford, Ben Affleck és Chris Pine – az inkább komikusként ismert John Krasinski lesz, akit olyan szériákban és vígjátékokban láthattunk, mint az Office vagy a Továbbállók.

John Krasinski idén júniusban Forrás: Valerie Macon / AFP

Az alkotói ígéretek szerint a Jack Ryan Tom Clancy klasszikus kémregényeinek modernizált újragondolása lesz. Mivel az executive producerek közt olyan neveket találunk, mint Michael Bay vagy a Törésvonal forgatókönyvírójaként is ismert Carlton Cuse, minden bizonnyal lendületes és akciódús produkció készül majd.

Harrison Ford a Végveszélyben című filmben Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Az egyórás epizódokból álló drámai akciószéria a CIA elemzőjének első éles bevetését meséli el, amikor a címszereplő a terroristák kommunikációjában felfedez egy bizonyos sémát, ami miatt a terrorizmus egy új generációja által játszott, az egész világ pusztulásával fenyegető veszélyes játék közepében landol.

Chris Pine a Jack Ryan: Árnyékügynökben Forrás: Kobal / The Picture Desk

Jack Ryan alakjával a középpontban eddig öt nagyjátékfilm készült: a Vadászat a Vörös Októberre, a Férfias játékok, a Végveszélyben, A rettegés arénája, legutóbb pedig a 2014-es Jack Ryan: Árnyékügynök. A kémsztori sorozatverziójának még nem tűzték ki a premierdátumát, de annyit tudni lehet, hogy a forgatás hamarosan az Egyesült Államokon kívül európai és afrikai helyszíneken kezdődik meg.