Maffiózók a Győri Balett új darabjában

Győri Balett
Győr, 2014. október 10. Jelenet a Carmina Burana című balettből a 35 éves évfordulóját ünneplő Győri Balett Generációk című kétrészes balettestjének főpróbáján a Győri Nemzeti Színházban 2014. október 9-én este. A Vámos György koreografálta Carmina Burana, valamint a Lukács András által színpadra állított Bolero című darabot október 11-én mutatják be. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Az újragondolt Rómeó és Júliát, a felújított Vaskakas című darabot és a Diótörőt mutatja be a Győri Balett társulata a 2016/2017-es évadban.
Vágólapra másolva!

Kiss János, a társulat vezetője az évadnyitó ülés után az MTI-nek elmondta, hogy Prokofjev zenéjével és Vámos György koreográfiájával állítják színpadra Rómeó és Júliát. A történetet a 20. század elejére helyezik át, két maffiacsalád ellentéteit ábrázolva.

Műsoron maradnak az idei évadban a Ne bánts!, a Carmina Burana és a Bolero című darabok, illetve a gyerekeknek szóló Szegény Dzsoni és Árnika.

A társulat több vendégszereplésre is készül: szeptember 2-án és 3-án a berlini Admiral Palace-ban lépnek fel elsőkét külföldön, Vladimir Malakov meghívására, a Moszkvai Nagyszínház, a szentpétervári Mariinszkij Színház, a Miami Balett és a Tokio Balett társulatai mellett.

Itthon szeptember 24-én a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra utaznak, de többször fellépnek majd Budapesten is.

A társulatának egy új tagja lesz idén, Laura Fernandez spanyol táncművész - mondta a Győri Balettet 25. éve irányító Kiss János.