Legyen ön az, akiből Nemes Jeles világsztárt csinál!

Nemes Jeles László, Kirsten Dunst
Vágólapra másolva!
Századfordulós arca van? És szeretne az Oscar-díjas Saul fia fantasztikusan tehetséges stábjával dolgozni? Híres lenni? Nem késő, még mindig zajlik Nemes Jeles László Sunset című új filmjének szereplőválogatása. Jelenleg elsősorban 14 és 18 év közötti fiúkat, illetve 6-8 éves ikerfiúkat keresnek, de sok még a nyitott szerep, október végéig nincs eldőlve semmi. 
Vágólapra másolva!

„Titkos tervem, hogy világhírű színésznőt csináljak egy magyar színésznőből” – mondta Nemes Jeles László azon a budapesti sajtótájékoztatón, ahova hátizsákban hozta az Oscar-díjat. Új filmjének teljesen nyitott a castingja, amatőr szereplők, színészek egyaránt jelentkezhettek a válogatásra.

Nemes Jeles László a Saul fiáért elnyert Oscar-díjjal a budapesti Toldi moziban Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Sunset munkacímű alkotás casting directorától, Zabezsinszkij Évától megtudtuk, hogy eddig közel tízezren vettek részt a válogatáson, és

bár már van jelöltjük a női főszerepre, nincs eldöntve semmi.

„Bármikor előbukkanhat egy lány, akire nem számítottunk” – tette hozzá. A casting előreláthatóan október végéig tart, és addig meg akarnak nézni mindenkit, aki lehetőségként felmerül erre a szerepre.

A munkát nehezíti, hogy a film 1915-ben játszódik, és az alkotók törekednek arra, hogy olyan szereplőket találjanak, akik az akkori, századfordulós kort idézik meg vonásaikkal. Az arcok ugyanis száz év távlatában sokat változnak – magyarázta Zabezsinszkij Éva. „Egyes népcsoportok és szociális rétegek keveredtek, más lett az életmód, az egészségügyi ellátás, a táplálkozás – és ez mind rajta hagyta a nyomát az arcokon is. Sok nagyon vonzó lány jön, akik a mai modern szépségideál szerint kimondottan szépnek számítanak. Számunkra azonban fontos a korabeli szépségideált megidéző arcokat találni.”

Miről szól a Sunset?

1915-öt írunk, a 21 éves Iris New Yorkba szeretne kivándorolni Magyarországáról. Árvaházban nevelkedett, ám utazás előtt egy fenyegető külsejű férfitól megtudja, hogy van egy bátyja, és elkezd kutatni utána. Iris történetén keresztül Európa huszadik századi sorsát akarja bemutatni a film.

És hogy milyen a századfordulós arc, és milyen a mai? Zabezsinszkij szerint ma a nagy szemeket, kis orrot, széles szájat, csontos arcot tartjuk szépnek.

Manapság az érzéki, de bizonyos értelemben infantilizált jelleg számít vonzóbbnak.

Míg száz évvel ezelőtt a finomabb vonásokat részesítették inkább előnyben, a visszafogottabb, rejtettebb érzékiséget és adott esetben kerekdedebb formákat. A testtartás is egészen más volt: ma már másképp „hordja magát” egy fiatal nő vagy férfi.

„Palvin Barbara jellegzetesen mai szépségideál, de Leelee Sobieski vagy a fiatal Meryl Streep már kortalanabb, klasszikus arcok” – mondta Zabezsinszkij, de azt is hozzátette, hogy az utóbbira elég nehéz a világszerte ismert fiatal lányok közül példát mondani.

Palvin Barbara idén februárban, Meryl Streep 1979-ben Forrás: AFP

Természetesen mindez nem azt jelent, hogy egy impozáns arcgyűjteményt akarnak összeállítani,

az elsődleges szempont továbbra is a kisugárzás, az érzékenység és a tehetség.

Egyszerűen az emberi arc látványa automatikusan elindít egy hatást, amit ki szeretnének használni.

Akiket most kimondottan keresnek: 8 év körüli ikerfiúk, illetve kamasz fiúk. A casting többkörös, először lefotózzák a jelentkezőket, majd ha megfelel a szempontoknak, behívják őket próbafelvételre. Adott esetben háromszor-négyszer is visszahívnak egy-egy lehetséges szereplőt, vannak kosztümös próbák is, korhű jelmezben.

Jelentkezni három egyszerű portréfotóval a [email protected] címen lehet.

Ennyire nem várt még magyar filmet a világ

Az Oscar-díjas Saul fia letaglózó egyedisége után nem csoda, ha mindenki szeme Nemes Jeles Lászlón csüng: mivel áll elő legközelebb? A fiatal magyar rendező nem sokat árul el készülő második filmjéről, de mi utánajártunk annak, mi az, amit a Sunset című, századelőn játszódó krimiről jelenleg tudni lehet. Női szemszögű krimi, lenyűgöző maffiafilm, Európa sorsát megidéző thriller? Egyik lehetőség izgalmasabb, mint a másik. A sztori még íródik, a film jövőre forog, és legkorábban két év múlva láthatjuk, de egy biztos: Nemes Jeles László megint olyat fog mutatni, amilyet még nem láttunk eddig. Tudjon meg mindent a Sunsetről!

Azt már Nemes Jeles László árulta el korábban, hogy nemcsak az arcok, hanem a nyelvhasználat és a párbeszédek szintjén is szeretnék megidézni a korabeli Budapestet: „Bevállaljuk, hogy 1910-ben Budapesten sokkal több nyelv volt, sokkal több nemzetiség, sokkal több kiejtésforma, nyelvezet, hangzás, intonáció.”