Vágólapra másolva!
Vegyes párosban is győzelemmel kezdte meg szereplését Babos Tímea az amerikai nyílt teniszbajnokságon: Eric Butorac oldalán két szettben vert egy amerikai duót.

Eredmény, US Open, vegyes páros, 1. forduló:
Babos Tímea, Eric Butorac (magyar, amerikai) - Emina Bektas, Evan King (amerikai) 7:6 (7-5), 6:1

A 62 perces mérkőzés első, 40 perces játszmájában a szabadkártyás amerikai kettős kiválóan tartotta magát, sőt közel állt ahhoz, hogy megnyerje a nyitó felvonást. De Babosék – a játékos hivatalos honlapja szerint - három szettlabdáról fordítva 7:6-ra nyertek, majd a második játszmában 1:0 és 4:1 után is elnyerték az ellenfél adogatását, és hozták a mérkőzést.

Férfi egyesben nem jutott be a legjobb 16 közé a horvát Marin Cilic, a 2014-es győztes - aki tavaly az elődöntőig menetelt - három szettben kikapott az amerikai Jack Socktól a harmadik fordulós mérkőzésén.

Ott lesz viszont a nők nyolcaddöntőjében a tavaly finalista olasz Roberta Vinci, aki a német Carina Witthöföt búcsúztatta, illetve az a Konta Johanna, aki egy napja rosszul lett a hőség miatt, végül azonban drámai mérkőzésen nyert, most viszont könnyedén búcsúztatta Belinda Bencicet.

Eredmények, férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Sock (amerikai, 26.) - Cilic (horvát, 7.) 6:4, 6:3, 6:3
Tsonga (francia, 9.) - Anderson (dél-afrikai, 23.) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)
Bagdatisz (ciprusi) - Harrison (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4), 1:6, 6:1

női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Vinci (olasz, 7.) - Witthöft (német) 6:0, 5:7, 6:3
Keys (amerikai, 8.) - Oszaka (japán) 7:5, 4:6, 7:6 (7-3)
Curenko (ukrán) - Cibulkova (szlovák, 12.) 3:6, 6:3, 6:4
Konta (brit, 13.) - Bencic (svájci, 24.) 6:2, 6:1
Wozniacki (dán) - Niculescu (román) 6:3, 6:1
Sevastova (lett) - Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:1.