Ne ezek a pasik mondják már meg, hogy mi fáj a nőknek!

Rossz anyák
Vágólapra másolva!
Nem könnyű egy dolgozó anya élete otthon sem, de igazán pokollá csak a többi anya teheti. Itt az ideje hát fellázadni a sok elvárással szemben, és végre egy kicsit önzőnek lenni – sugallja a Rossz anyák című hollywoodi komédia. A főszereplők pedig fejest ugranak a rosszalkodásba, és olyan elképesztő tabukat döntögetnek, mint hogy beszólnak a szülői munkaközösség vezetőjének, ellopják a férjük féltve őrzött oldtimerét, vagy reggeli nélkül hagyják a gyerekeiket. Kicsit jobb lett volna, ha nők készítenek filmet a dolgozó anyukák küzdelmeiről, de a mai felhozatalban még ennek is örülhetünk.
Vágólapra másolva!

Egészen mostanáig, valahányszor nehéz napom volt (hatszáz dolgot kellett észben tartanom, menedzselnem, a gyerekeket ellátnom, ide-oda szállítanom, az óvodai/iskolai kötelezettségeiket és extra kívánságaikat teljesítenem, vacsorával készülnöm, 0-24-ben pakolnom, mosogatnom és törölgetnem, és holtfáradtan húszoldalas fejezeteket olvasnom fel nekik), mindig Michelle Pfeiffer jutott eszembe a Szép kis nap című 1996-os filmből.

Alex D. Linz és Michelle Pfeiffer a Szép kis nap című filmben Forrás: InterCom

Nem tűnt fel, hogy ő abban az egyedülálló szülő gyötrelmes életét hivatott bemutatni, és az is csak most ötlött az eszembe, hogy a mai életünkhöz képest milyen békésen csordogáltak a kilencvenes évek stresszes hétköznapjai az internet előtti világban. Ettől még az életérzés ugyanaz: az örök hajszoltság, a soha véget nem érő feladatok és a személyiség teljes feloldódása a kötelességek teljesítésében.

De ahelyett, hogy ezeken a nehéz napokon azon morfondíroztam volna, milyen fergeteges vígjátékot lehetne forgatni a témáról ma is, mindig csak arra jutottam, hogy egy könnyű kis baleset mekkora áldást jelentene nekem – akárcsak a Rossz anyák Kikijének -, mert felhatalmazna egy kis pihenésre, és közben a család is ráébredne, mennyire értékes munkát végzek. Ez persze oly nevetséges és hiú ábrándnak tűnt, hogy magam is kénytelen voltam megmosolyogni.

Mila Kunis és David Walton a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

Teljességgel váratlan és megható fejleményként ért tehát, hogy épp két hollywoodi forgatókönyvíróban ébredt empátia a huszonegyedik századi anyák iránt, és látott bennünk elég muníciót egy klasszikus térdcsapkodós vígjátékhoz. Annál is inkább, mivel Jon Lucas-Scott Moore páros eddig kizárólag szaftos pasitémákban utazott (mint a Másnaposok 1-2-3 vagy a Testcsere), és nem épp a finom lelkéről és érzékenységéről volt híres. Ez, mondjuk, a Rossz anyák után sem lesz másként.

Úgyhogy nekem igazából már ez gyönyörű elégtétel, ami után sok mindent hajlandó vagyok megbocsátani a srácoknak. A gesztus a fő, hogy elismerik: dolgozó anyának lenni százkarú zsonglőrmutatvány, véget nem érő akadályverseny, biztosítás nélküli kalandpálya, amit ha sikerrel teljesítesz is, nem jár érte dicséret, vállveregetés, díj, viszont minden apró kudarcod nyilvános.

Mila Kunis a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

És ez már az első jelenetekben ott van világosan (sajnos ki is mondva, nem csak megmutatva), hogy aztán keressünk valami megoldást arra, hogyan ne legyen rabság, maradjon benne öröm, és ne őrölje fel az ember teljes személyiségét. Szóval a küldetés nemes, de azért tudnék még tanácsot adni, fiúk.

Hogy egy férfi bele tud-e helyezkedni egy nő életébe, be tud-e férkőzni a fejébe és a szívébe, az csak tehetség kérdése. Lucas és Moore láthatóan sok anyagot gyűjtött a Rossz anyák-hoz, biztosan készített interjúkat, faggatózott és hallgatózott a környezetében, el is kapott néhány fontos pillanatot, de a lényegünket sajnos nem sikerült megérteni nekik. Ezért aztán felemás lett a filmjük: egyrészről ott a sok, életből vett momentum, amikben minden nő magára ismerhet, másrészt időről időre olyan, a primitív ösztönökre apelláló poénok is, amikhez hasonlót a korábbi pasis filmjeikből megszokhattunk – és amik merőben idegenek a nők természetétől.

Régóta idegesít, amikor macsó filmeket próbálnak egy az egyben átültetni női triókra – lásd Édes kis semmiség és Koszorúslányok -, de ebben az esetben, amikor nincs is férfifilm minta, végképp érthetetlen és indokolatlan az altesti humor, az eszét vesztett őrjöngés és az obszcenitás. Ilyenkor tűnik fel igazán, hogy hiányoznak a női forgatókönyvírók Hollywoodból. Milyen más lett volna, ha a harmincas Nora Ephron vagy Nancy Meyers írta volna ezt a filmet...

A Rossz anyák egyik legbántóbb és legfájóbb pontja azonban, hogy annyira egyszerű, mintha hollywoodi szokás szerint a 13 éves kamasz fiúkra kalibrálták volna a közönség szellemi kapacitását, holott őket nyilvánvalóan nincs az az olcsó poén, amivel egy ilyen témára be lehet csábítani. Nem lehetne kivételesen tojni rájuk? Nem lehetne egy váratlan húzással felnőttnek tekinteni minket? Álnaiv felvetés, tudom. Nem lehetett, bele kell törődni.

Mila Kunis a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

És meg kell próbálni úgy élvezni a filmet, hogy elfogadjuk: itt minden ki is lesz mondva, nemcsak megmutatva, hogy az információ legalább kétszer eljusson a nézőhöz. Hogy nem lépünk túl a tinifilmek menő banda vs. lúzer banda párviadalánál, vagyis a film gyakorlatilag felmondja a Bajos csajok sémáit, csak itt Lindsey Lohanből is három van, nemcsak a kiglancolt dögökből. És hogy a cselekményt jelenetről jelentre fel tudjuk mondani, ilyen téren nem érnek majd meglepetések.

A három „rossz anyának”, aki a végkimerülés határán úgy dönt, hogy szembeszáll a többi anya ítélkezésével és a családja elvárásaival, különféle óvodás csapdahelyzetben kell bizonyítania, hogy komolyan gondolja a lázadást, és véghez is viszi. Körülbelül úgy, mint egy Tom és Jerry-ben, egyre vadabb és elvetemültebb harcba keverednek a kifent-kikent mintafeleségekkel, hogy aztán a végén mindenkiről kiderüljön, hogy önmagára szerencsétlen romhalmazként tekint. (Na, ez viszont elég hiteles.)

Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

De az infantilis bohóckodás közben azért valahogy megpróbálják felskiccelni egy évtizednyi házasság agóniáját is – ami természetesen fájóan felszínes és kidolgozatlan marad, még ha az örök kamasz férj üdítően életszerű és mulatságos is. Szintén kihagyhatatlan egy romantikus szál beleerőltetése a történetbe (elvégre női film, vagy mi), csakhogy az ügyeletes szépfiú szerepét egy óvodásra bízták, aki nemhogy a gyászt (ugyanis özvegyet játszik), de minimális érettséget vagy élettapasztalatot sem tud felmutatni.

Ajánlanám az alkotóknak az Apró titkok című filmet, amiben Patrick Wilson tökéletes mintapéldánya annak, akitől egy játszótéri nőközösség padlót fog, és egy emberként olvadozik.

Kate Winslet és Patrick Wilson az Apró titkok című filmben Forrás: InterCom

De mindannak ellenére, hogy a Rossz anyák bárdolatlan, tuskó, bunkó, felszínes, olykor érzéketlen, máskor közhelyes, gyakran következetlen, és összességében mindenképp hullámzó színvonalú, azért mégiscsak megéri megnézni. Vannak igazán nagy pillanatai is.

  • Például amikor a rossz anya az iskolai sütivásáron kicsapja az asztalra a benzinkúton vásárolt, kornyadozó fánkokat (amik szinte izzadnak a cukortól és a sok hozzáadott anyagtól), miközben mindenki más meghunyászkodva sütött mindenmentes házi nyalánkságot.
  • Vagy amikor a fürdőszobában szempillaspirállal festegeti az ősz hajszálait. (Ezt ráadásul sikerült nem erőszakosan, csak mellékesen odatenni.)
  • Vagy amikor a rohanásban elkaszálja egy autó visszapillantó tükrét, és el kell magyarázni a gyerekeknek, hogy ez miért nem cserbenhagyásos gázolás.
  • Vagy amikor romantikus ismerkedés közben előtör belőle a gondoskodó rutin – ezernyi apró gesztusban.

És mindenkinek más, lehet mazsolázni.

A színészekkel sincs gond, ismerik a dörgést - szinte mindannyian gyakorló anyukák. Mila Kunisra továbbra is öröm ránézni, és mivel a szerepe nem követelt túl nagy erőfeszítést, kisujjból rázta ki két gyerek között. Ezzel teljesítette is küldetését: megőrizte hollywoodi státuszát.

Kristen Bell és Mila Kunis a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

Kristen Bell, akit először láttam karakterszerepben, bebizonyította, hogy mennyivel jobb valamilyennek lenni, mint átlagos szőke cicababának. A felületes szemlélő talán azt hihetné, nem rajta múlik a trió sikere, de ez nem igaz, Bell bátorsága, amivel ezt a butuska, külvárosi, elveszett báránykát alakítja, nagyon is sokat tesz hozzá a csapat sikeréhez.

A prímet azonban egyértelműen Kathryn Hahn viszi, aki egy ősasszony erejével lökdösi a filmet egyre merészebb végletek felé; és kiváló ellenpontja Christina Applegate, aki viszont megengedheti magának, hogy finom eleganciával tegye oda az örök intrikus szerepét.

Kathryn Hahn a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

A szinkronhangok is példásan helytállnak, különösen Bertalan Ági (Kathryn Hahn magyar hangjaként), pedig ezt a fajta amerikai humort nagy kihívás a nyelvünkön megszólaltatni. A színészek gyakran szinte nem is beszélnek, csak egy-két szavas tőmondatokat, rosszabb esetben egy-két szótagos szavakat vakkantanak, ezekből kellene értelmes magyar mondatokat formálni. Amennyire lehetséges, ez sikerül, de persze mindig kicsit idegen marad. Érthető, hogy egy tömegfilm feltétlenül szinkront kíván, ugyanakkor a műfaj valójában csak angolul gördülékeny és természetes.

A Rossz anyák megnézése természetesen csajos program – nem érdemes rá a férjeket elcipelni, főleg nem nevelő célzattal. (Teszteltem.) Ezt az élményt gyakorló anyáknak együtt kell átélni, hogy ezentúl ne ítélkezzenek egymás felett, ne keserítsék meg egymás életét lapos pillantásokkal, gúnyos megjegyzésekkel, egymás háta mögötti kibeszéléssel. És nem utolsósorban azért, hogy röhögni tudjanak magukon.

Kristen Bell, Mila Kunis és Kathryn Hahn a Rossz anyák című filmben Forrás: Freeman Film

Jó, abban talán nem mindenki fog magára ismerni, amikor a legvagányabb “rossz anya” azt magyarázza el a barátnőinek egy kapucnis pulcsi segítségével, hogyan kell a nem körülmetélt pasik farkához nyúlni. De itt már nem akartunk gondolkodni. Beletörődtünk, hogy a férfiak így akarnak látni minket, még anyukaként is. Csak halkan súgom nekik: a gyerek fitymaszűkülete előbb merül fel közöttünk. De legközelebb már inkább mi csinálunk filmet róla.