Trill Zsolt és Zsótér Sándor újabb győzelme

Zsótér Sándor
Zsótér Sándor, színművész
Vágólapra másolva!
37. alkalommal adták át a Színházi Kritikusok Céhének díjait. A legjobb rendezés és a legjobb férfi főszereplő díját csak úgy, mint tavaly, idén is Zsótér Sándor és Trill Zsolt, a Nemzeti Színház művészei vehették át. 
Vágólapra másolva!

A díjakra a Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után szavazhattak. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció kapta meg. 15 kategóriában hirdettek győztest, a díjakért a kategóriák mindegyikében

három jelölt volt versenyben.

Az ünnepélyes díjátadót a Budapesti Bábszínházban tartották szerda este - stílszerűen a magyar dráma napján. A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját Pintér Béla A bajnok című műve nyerte el, amelyet a Katona József Színház mutatott be. A legjobb rendezés díját Zsótér Sándor vehette át a Nemzeti Színház Galilei élete című produkciójáért. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést pedig az ebben a darabban

Galileit játszó Trill Zsolt kapta.

Zsótér Sándor, a Galilei életének rendezője Fotó: M.Schmidt János – Origo

A legjobb női főszereplő díját Tenki Réka kapta az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció Egyasszony című előadásában nyújtott játékáért. A legjobb független színházi előadásnak járó díjat a Kohlhaas című hármas koprodukció kapta, amit a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szkéné Színház és a szegedi MASZK Egyesület közösen vitt színpadra, és Hegymegi Máté rendezett.

Tenki Réka (a Budapest Noir forgatásán) Forrás: Kende Tamás / Kondor Vilmos Facebook

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját Az időnk rövid története című, Hoffer Károly rendezte produkció, az ESZME és a győri Vaskakas Bábszínház közös előadása kapta.

A legjobb női mellékszereplő díját Csombor Teréz vette át a kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn című, szintén Zsótér Sándor rendezte előadásában játszott szerepéért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Tasnádi Bence kapta a Katona József Színház Az Olaszliszkai című produkciójában nyújtott alakításáért.

Trill Zsolt duplázott - idén is ő kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A legjobb díszlet díját két tervező megosztva nyerte el: Adrian Damian a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A nyugalom című előadásáért és Ágh Márton a Proton Színház Látszatélet című produkciójának díszletéért. A legjobb jelmez díját Bajkó Blanka Aliz, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadásának jelmeztervezője vehette át.

A legjobb színházi zene díját Kákonyi Árpád kapta az Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című előadásáért. A Ma este megbukunk, a Centrál Színház Mark Bell rendezte produkciója a legjobb kommersz előadás díját nyerte el. A legígéretesebb pályakezdő díját Kovács D. Dániel kapta. A Különdíjat a Tünet Együttesnek ítélték oda a Szabó Réka rendezte Sóvirág című előadásért.

Idén Székely Gábor rendező kapott életműdíjat Forrás: MTI/Soós Lajos

Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok 6. alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Székely Gábor rendező kapta. A Színházi Dramaturgok Céhe is ezen az ünnepségen adta át az évad legjobb magyar drámájának járó díjat, amelyet

Esterházy Péternek ítéltek

Mercedes Benz című darabjáért. A díjat a közelmúltban elhunyt író özvegye, Esterházy Gitta vette át Radnai Annamáriától, a dramaturg céh elnökétől. A laudációt Závada Pál író mondta.

A Színikritikusok Díjának gálaműsorát Novák Eszter rendezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak fellépésével. A díjakat átadó művészek között volt Békés Itala, Molnár Piroska, Hegedűs D. Géza, Bodrogi Gyula, Csomós Mari, Oszvald Marika színművész, Tordai Hajnal jelmeztervező, Darvas Ferenc zeneszerző, Antal Csaba díszlettervező, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Orlai Tibor producer, Meczner János, Bagossy László, Zsótér Sándor és Ascher Tamás rendező, továbbá rendező szakos hallgatók.