Kétszáz új turistaházat terveznek építeni

Dobogókő
Révész Máriusz mond beszédet a dobogókői rendezvényen
Vágólapra másolva!
A természetjáráson kívül a kerékpározást, a vízi turizmust, a lovasturizmust és a vitorlázást is fejlesztik.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök szerint 200 új turistaházra van szükség, meglesz a pénz, amennyi ehhez kell – mondta Révész Máriusz egy hétvégi dobogókői rendezvényen, amelyről a VS.hu tudósított. A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a magyar természetjárók napján beszélt terveiről. A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) rendezvényén Révész így fogalmazott:

lassan a stadionépítési program véget ér, és azokat a forrásokat, amiket eddig erre a területre szánt, azt gondolja, hogy ezentúl az aktív kikapcsolódás fejlesztésére kell fordítani." Ez a terület nemcsak a természetjárás, hanem ebbe beletartozik a kerékpározás, a vízi turizmus, a lovasturizmus, a vitorlázás – tette hozzá Révész Máriusz.

Révész Máriusz mond beszédet a dobogókői rendezvényen Forrás: Tevan Imre

Révész szerint Orbán Viktor miniszterelnök úgy véli, nemcsak a régi turistaházak rendbehozására kell fordítani, de új turistaházakat is kell építeni.

Ezek olyan intézmények legyenek, ahol olcsó szállás várja a turistákat,

ahol az érkezők a saját ételüket is elfogyaszthatják – tette hozzá a kormánybiztos.