Huszonkét éves. Nem a bor, az még nincsen, hanem a busz, ami visz minket az első Somlói Juhfark Ünnepre, a Somló-hegyhez. Minden biztató, mindenki kedélyes. - Várjunk még öt percet az indulással? – kérdezi a harcsabajuszos, nyugdíjas buszsofőr. – Várjunk, válaszolják a kedves utasok.
A Somló nem fut el
– mondja valaki. Örülök, hogy bölcs emberek is vannak a csapatban.
A harcsabajuszos sofőr - aki egyébként civilben lelkes horgász, és mint ilyen, elmeséli, hogy egyszer fogott egy 97 kilós példányt bajusza névadójából - nem tudja az utat. Sebaj, mi, néhányan utasok tudjuk, 8-as főút, a devecseri leágazás után tessék jobbra nézni, és ott lesz a Somló, ez a négyszázharminc-valahány méter (több adat is kering róla) magas vulkáni tanúhegy.
Két és fél órával később
a sofőr tekintete a Borszörcsök helységnévtábla láttán egy pillanatra felcsillan,
aztán a csillanás kisvártatva tűnődő szomorúságba fordul át: mégis inkább pecázni kellett volna menni, mert ő itt legföljebb csak kávét ihat.
A Somló az ország legkisebb borvidéke, viszont a leginkább felaprózódott. Régen egyházi, uradalmi birtokok voltak itt, aztán a szocializmus idején kimérték a parcellákat a környékbeli gyárak és bányák dolgozóinak,
akadt büszke tulajdonos, aki két sor szőlőt művelt.
A rendszerváltás óta a nagyobbak fel-felvásárolják a kisebbeket, de ez még nem változtatta meg drámaian a helyzetet. Ezt már a Tornai Pincészet borbemutató termében tudom meg, ahol 16 helybéli pincészet kóstoltatja a legjobb juhfarkjait.
A borszerető ember kifinomult lélek, és mint ilyen, kedveli a figyelmességeket, ezért nagyon tetszik neki, hogy a helyet eleve akadálymentesítettre tervezték meg. Klassz dolgok ezek, ennek örömére igyunk is gyorsan valamit!
Van, aki két-, van, aki négyféle juhfarkat hozott, úgy ötven tételt kell megkóstolni.
És akkor még a sofőr panaszkodik!
A szőlő a nevét a juh farkára emlékeztető formájú fürtjei miatt kapta. Az egyik legősibb szőlőfajtánk. Termelik a Balatonnál, a Mecsekalján, az Etyek-Budai körzetben, de a legfontosabb termőterülete itt a Somlón van.
Valami egységes dologra szoktam gondolni, ha a juhfark jut eszembe. Ehhez mérten elképesztően sok arca van. Sokáig kerestem a megfelelő kifejezést, nem találtam. Végül egy borász segített, amikor párás szemekkel beszélve azt mondta a borról:
mindent tud.
Nem sorolom fel mind az ötven tételt, mindenesetre meglepő, hogy például milyen jó – könnyű, üde – habzóbor készíthető belőle. Lehet nagytestű, komplex, határozott savgerincű, tüzes, és ami szerintem összeköti a variációkat: a mineralitás, az ásványi anyagok olyan szintű jelenléte, amitől kicsit - jó értelemben - sósnak érezzük ezeket a borokat. Egy csöppet
úgy érzem magam, mint az egyszeri újságíró, aki beiratkozott a szövőtanfolyamra, és már az első órán elveszti a fonalat.
Jegyzeteimben ilyen kifejezések követik egymást: finom, játékos, kézi szüretelésű, hosszan lecsengő, free wifi. Akad juhfark, ami mazsolás, nem bántóan, nem szájragasztóan, de mégis édes.
Minden bor jégbe hűtve várja a kóstolókat, akik úgy kétszázan lehetnek. Az ötödik pohárka után mindenki nagyon kedves, bár van néhány hardcore borsznob, aki visszaköpi. Ők nem annyira nyájasak. Összefutok néhány kövér jegenyével: Svédországból jöttek, nagy rajongói a Somló-hegynek úgy teljes egészében. Vannak még itt finnek, talán németek is – bár ilyen dialektus nincs is. A legtöbben szervezetten érkeztek, a vendégek 40 százaléka budapesti, van, aki Nyíregyházáról utazott ide.
Azért az felemelő érzés, ha 200 ember egyszerre részegedik le – jegyzem fel józan tintával a tizedik tétel magasságában. Persze ugye van, aki visszaköpi. Több borásszal is sikerül beszélgetni, abban teljes az egyetértés, hogy elképesztő, mi mindenre képes a terroir és a szőlőfajta.
Milyen esélye van a juhfarknak? Jó.
Ezt is egy kedves borász mondja. Szerencsére az őshonos szőlőfajtáknak most divatjuk van – teszi hozzá -, a chardonnay, sauvignon blanc, itt, a Somlón - amit a helyiek Isten ittfelejtett kalapjaként emlegetnek - visszaszorult.
Egy bank is hozott ide csoportot, megkapó látvány a sok született öltönyös, amikor lazán próbál felöltözni. A juhfark erejét mutatja, hogy néhány tucat pohár után elmúlik a nyakkendő hiánya okozta légszomj és frusztráció: a közgazdász és az adminisztrátor már nem csak csapatépítő jelleggel barát.
Mindez a büfénél tűnik fel, ahol sonka-kolbász-sajtos ízelítő tálat (sírunk, olyan finom) lehet venni (1500 forint), és ahol a felirat szerint Magyarország Első Somló Burgerét mérik (szintúgy 1500 Ft). Az ételkínálat jelzi a borászati irányokat is, amik: a hagyományok tisztelete, a jelen elfogadása és a jövő feszegetése. Az én értelmezésemben a tál volna a hagyomány, a hamburger meg a jelen és a jövő is egyben.
Pusztán a tény, hogy nem bográcsban főtt birkapörkölt van cigányzenével, hanem hamburger jazz-zel, már az is túllép a tradíciókon, az meg, hogy mindez rusztikus és fine dining is egyben, maga a mennyország. Ami jó esetben ugye a jövő.
Meg az is rock and roll, hogy nincsen ketchup.
Ezt ugyanis az önérzetes séf – amint azt a buli végén egy pohár juhfark mellett keseregve elmondja – megtagadta, pedig erősen lett volna rá igény. Forradalmi lélek, ennyire menő Heston Blumenthal sem mert lenni.
Esszük a kis uzsonnánkat, a harcsabajuszos horgász-sofőr kedélyesen integet négy asztalnyi távolságból. Zsíros kézzel, két pofára: hál' istennek nem csak egy kávéra hívták meg. Ezen a ponton rezdülésnyit pontatlanok a jegyzeteim, azt írom ugyanis fegyelmezett sorvezetős füzetembe, hogy „Feltűnően sok a bringaöltözékes. Több mint egy." Hófehér szerzetesi szobám apácarácsos oltalmában másnap úgy számolom, hogy akkor legalább kettő lehetett.
Volt persze pincelátogatás is. Közszolgálati jelleggel minden momentumot feljegyeztem a vulkanikus működéstől kezdve a fahordós érlelésen át a palackozásig, de ami a lényeg, higgyék el: a pereckulacs. Ezt úgy kell elképzelni, mint az egyiket az olimpiai öt karikából, de itt a körben belül pia van, és hát ugye mivel kör, két kézzel is bele lehet kapaszkodni. Ebben a kérdésben egy nem helybéli szakértő azt mondta – idézem –,
így baszmetál eltalálol a szájadig.
Harcsabajuszú buszsofőrünk hazafelé sem talál el, mentségére legyen mondva, ő nem ivott egy kortyot sem. Ekkor beszél a 97 kilós harcsáról is, amit – meséli - kiárult kilóra. Jött egy haver, épp csak belevágott, és hopp, máris megvett egy 12 kilós szeletet – mondja olyan átéléssel, hogy az ember szájában megáll az útibor. – No és mondja, mester, mit csinál, ha vége a műszaknak? – kérdezem. – Ha hazaértem, iszok négy fröccsöt – válaszolja huncut mosollyal. – Miért négyet? – Hogy az ötödik jobban essen.