Bulizni is, pihenni is zsebbarát hely Budapest

Athén, nyüzsgő város, Görögország,  görög témához
Greece, Athens, the touristic district of Plaka
Vágólapra másolva!
Egy európai vakáció mindig drága, de aki szán rá időt, a szállásköltségen sokat spórolhat. Ez az Airbnb egyik nagy adománya az elmúlt néhány évben.
Vágólapra másolva!

Ami a nyolcvanas években az ifjúsági szálló, az ma az Airbnb az utazni vágyó huszonéveseknek, és egyáltalán nem csak nekik. Az is tény, hogy messze nem kavar akkora vihart a piacra lépésekor, mint szellemi kistesója, az Uber a maga szegmensében. Minden jel arra utal, hogy a szálláshelyforradalom gyorsan és mélyen elfogadtatta magát.

Európa 25 legolcsóbb szálláshelyét kereste meg a Business Insider, városonként vagy 200 tétel alapján súlyozva.

Budapest a 19. helyre került,

ami azért mégsem filléres tételekről beszél. Viszont a helyezés mellett bulitehetségünket is kiemeli a lap.

Meglepő, hogy két francia és két olasz város is kínál kifejezetten zsebbarát szobát: Nantes-ban (25. hely) és Toulouse (sokakkal megosztott 24. hely) már mintegy 36 fontért (12 500 forintért) alhatunk, Palermo szintén a 24-ik helyen végzett, Catania a 16-ik helyre került. Ljubljana, Riga és Zadar holtversenyben ugyancsak 24-ik a listán, itt átlagosan 35 font (kicsit több mint 12 ezer forint) egy szoba.

Pezseg, nyüzsög, tele van rommal, és még az Airbnb is olcsó. Irány Athén! Forrás: AFP/ Guiziou Franck

Rögtön ezután Pozsony, Athén és Budapest áll a megosztott 19-ik helyen, nálunk és ezekben a városokban

34 font (11 700 fointnak megfelelő összeg) körül már szép helyen szállhat meg a turista.

Catania és Vilnius a 16-ik alig 32 fonttal (11 ezer forint), majd szintén kedves meglepetés, hogy az egyébként borsos árairól híres Kanári-szigetek, Las Palmas következik. Lipcsében, Krakkóban, Zágrábban, Varsóban és Wroclavban 30 font (10 350 forint) körül találunk alternatívát a hotelre.

Karnevál Las Palmasban Forrás: Gaál Csaba

A grúz Tbiliszi a listavezető 25 font (8625 forint) alatti átlagáraival.

Figyeljünk fel két apróságra is. Az egyik, hogy a Business Insider szerint nemcsak Isztambulban találjuk Európa második legolcsóbb szálláshelyeit, de Isztambul egyenesen Európában van.

Ennél azonban fontosabb, hogy a kapcsolódó bulilistán a mi fényes fővárosunk ragadta magához az aranyérmet! A rangsorban a magyar fővárost Berlin, Ibiza, Koppenhága, Barcelona és Aszterdam követi.