Danubia: a brand nevek fejlődése és a védjegyoltalom

Budapest, 2015. április 20.
A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda tetőtéri medencéje 2015. április 20-án. A fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében a Rudas a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot kapta meg, amelyet a tavaly szeptemberben átadott egymill
Budapest, 2015. április 20. A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda tetőtéri medencéje 2015. április 20-án. A fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében a Rudas a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot kapta meg, amelyet a tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztéssel érdemelt ki 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Ismert tény, hogy a vállalatok értékének igen jelentős részét az általuk használt egy, vagy több brand név hordozza, mert a fogyasztók egyrészt a vállalatot, másrészt a termékeit elsősorban ezek alapján ismeri fel – hívta fel az Origó figyelmét a brand értékének aktív védelmére a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. szabadalmi ügyvivője.
Vágólapra másolva!

Lantos Mihály kifejtette: a brand név általában valamilyen grafikai elemmel kiegészített szó vagy szóösszetétel, és nagyon gyakori, hogy ugyanazon vezérszót, például az eltérő termékcsoportok azonosítására eltérő színű vagy kialakítású grafikai mintázat kíséri.

A divat változásai, bár elég lassan, de kihatnak a brand nevekre is, és a vezérszó grafikai írásmódja, és a kiegészítő grafikai elemek a fogyasztók által szinte észrevétlenül, de hosszú időre visszatekintve már érzékelhetően változnak.

Mindez a frissítés a brand neveket és az általuk keltett fogyasztói képzetet frissé, aktuálissá, divatossá teszi, ezért a frissítés a mindennapi gyakorlat részét képezi még a leghíresebb márkák esetében is.

A védjegyoltalom biztosítja a jogi védelmet

A brand nevek jogi védelmét a védjegyoltalom biztosítja, és ez jelenti a jogosultak részére a hamisítók, bitorlók elleni legfontosabb védelmet, és jogi keretet ad licencia adására és a licencia vevők működése minőségének ellenőrzésére, annak betartatására – emelte ki a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. szakértője.

A védjegyekkel kapcsolatos közösségi és hazai döntési és ítélkezési gyakorlat fejlődése olyan változásokat eredményezett, amelyek több régóta és sokak által megszokott elvet is érintenek, és a márkák hatékony jogi védelme érdekében aktívabb magatartást követel a tulajdonosoktól.

Néhány körülmény, amelyre érdemes odafigyelni

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni néhány olyan körülményt, amelyekre nem árt figyelemmel lenni.. Az ábrás védjegyekkel kapcsolatban ismert elv volt, hogy egy fekete-fehér ábra ugyanannak a grafikának minden színben és színkombinációban történő használatára is kellő oltalmat adott, ezért a színes ábrákat is elegendőnek tűnt fekete-fehér formában védjegyoltalomban részesíteni.

Ez a megállapítás azonban ma már ilyen általános megfogalmazásban nem állja meg a helyét. A védjegyoltalom terjedelmének az alapját a megjelölésnek a fogyasztók által történő megkülönböztethetősége képezi – mutatott rá Lantos Mihály.

A fogyasztók az áruk és szolgáltatások választékának jelentős növekedése következtében egyre tudatosabbá és figyelmesebbekké válnak, és a színek, színkombinációk a bennük kialakult fogyasztói érzeteket alapvetően befolyásolják. Erre tekintettel az adott színekben vagy színkombinációkban használt megjelölések már megkülönböztethetők ugyanannak a grafikának eltérő színekben történő megjelenésétől.

A biztos jogi védelmet ezért azáltal lehet elérni, ha a jogosult az általa ténylegesen használt formára szerez védjegyoltalmat, vagy ha már van a fekete-fehér kialakításra is oltalma, akkor új védjegybejelentéssel a színes változatra is oltalmat szerez. Ez abban az esetben különösen indokolt, ha magának a grafikai elemnek nincs határozottan egyedi, jellegzetes megjelenése, ami bármely szín használata esetén is a jogosultat egyértelműen azonosítaná.

Különös figyelmet érdemel a szó- és grafikai elemből álló megjelölés

A kombinált szó- és grafikai elemekből álló megjelölések különös figyelmet igényelnek, mert ha a jogosult a szóelemet külön nem védte le, akkor az említett divatkövető fejlődés során a grafikai megjelenés olyan mértékben változhat, hogy már a fogyasztóban eltérő benyomást kelthet és az eredeti megjelenéstől megkülönböztethetővé válik.

Ha a jogtulajdonos erre a változásra nincs figyelemmel, akkor ebből komoly problémák származhatnak. A védjegytörvény ugyanis előírja, hogy a védjegyjogosult köteles a védjegyét tényelegesen használni, mert ennek elmulasztása a védjegy érvényességének az elvesztésével járhat.

Ha a védjegyjogosult bitorlást, utánzást tapasztal vagy másoknak az ő védjegyét utánzó megjelölésére tett védjegybejelentése ellen akar fellépni, akkor a jogérvényesítéshez a saját védjegyének használatát is igazolnia kell (ha a lajstromozástól számítva öt évnél több telt el).

A gondot az okozhatja, hogy csak ilyen lépéskényszer esetén ébred rá rá a jogosult, hogy az általa az utóbbi időben ténylegesen használt grafikai kialakítás már olyan mértékben megváltozott, hogy annak a használata már nem tekinthető a korábban más grafikai kialakítással szerzett védjegy használatának, és jogai érvényesíthetősége helyett védjegyoltalom nélkül marad.

A legdinamikusabban fejlődő vállalatok listája (végén a százalékos érték) Forrás: Interbrand

Az itt vázolt helyzet olyan esetekben válik súlyosabb mulasztássá, ha egy ilyen használat hiánya miatt megszüntetett vagy nem érvényesíthető védjegynél az egyébként használt szóelemek védelme is megszűnik. A komoly grafikai elemekkel kombinált egy vagy több szóból álló védjegyek esetében ez a helyzet akkor kritikus, amikor a szóelemnek vagy szóösszetételnek önmagában nincs komoly megkülönböztető képessége, és ezért a nem domináns szóelem mellett az ábra kialakításában a fejlődés által okozott változás más sem az új ábrát sem a szóelemet nem védi.

Csak aktív védjegypolitikával lehet védekezni

Az itt említett példa nem ritka és az ilyen felismerésből nagyon komoly károk keletkezhetnek. Ez ellen csak aktív védjegypolitikával lehet védekezni, nevezetesen a használt brandek változó kialakításait érdemes megfelelő védjegybejelentésekkel oltalomban részesíteni, és ezeknél az új bejelentéseknél érdemes figyelemmel lenni arra is, hogy a védjeggyel ellátott termékek és szolgáltatások köre is idővel változhat.

A jogi védelmet a jogosult ugyanis nem korlátlanul az adott megjelölés használatára kapja, hanem az csak a védjegy árujegyzékében leírt árukkal vagy szolgáltatásokkal összefüggő használatra érvényes. Az aktív védjegypolitikának ezért mind a megjelölések fejlődését, mind pedig az áruk és szolgáltatások változását figyelemmel kell kísérnie.

Az előbbi példára visszatérve, a kombinált szó és grafikai megjelölések esetén, ha a szóelemnek önmagában is van megkülönböztető képessége, akkor érdemes magára a szóelemre vagy szóösszetételre a grafikától függetlenül is védjegyoltalmat szerezni. A szóelem önálló védjegyoltalma a konkrét grafikai megjelenéstől bizonyos mértékben függetlenített oltalmat jelent a jogosult számára, amennyiben ez a szóelem önállóan is megkülönböztető képességgel bír vagy a használat révén megkülönböztethetővé válik.