Ide kevés lesz a szmájli

sms inas mobil okostelefon facebook
Nagyon is korszerű az sms-kampány
Vágólapra másolva!
A mozi nem ölte meg a színházat, a VHS nem ölte meg a filmet, az e-mail nem ölte meg az sms-t. A marketingben sem. Ön használja még az sms-kampányt? Vagy inkább már? Tévhit, hogy a módszer elavult.
Vágólapra másolva!

Az sms-ek 90 százalékát 5 percen belül megnyitja és elolvassa a címzett. Paradox módon, írja az Entrepreneur, a régimódi kisvállalkozásoknak nem való a rövid üzenetekre épülő kampány. Ez nagyon is korszerű módszer. Alább következnek az aranyszabályai.

Nagyon is korszerű az sms-kampány Forrás: Collection Christophel/© 2015 Paramount Pictures/2015 Paramount Pictures

Csak a lényeget

Tudja, minek a rövidítése a 3 betű? Ez egy rövid üzenet, akkor is, ha a 140 karakteres limit évtizede a múlté. Nem ér kisesszével bombázni a vásárlóit,

semmi kedvük a cég hitvallását elolvasni a telefonjukon.

Fogalmazza meg tömören, mitől vonzó az ajánlata, és mondja el, mit kell érte tenni. Szorítkozzon a lényegre.

Nem kell barátkozni

Hagyja a körítést, az udvarias lábujjhegyezést,

a kereskedő erőltetett műmosolyát,

amely egyébként is inkább vicsor. Nem kell haverkodni. Maradjon profi. Írjon a szolgáltatásról vagy a termékről.

Mikor is?

Figyeljen oda a napszakra. Hacsak nem nightclubtulajdonos, ne akkor küldje ki a promóciós üzenetet, amikor egy normális ember fürdet, színházban van, vacsorát főz, tanul a gyerekkel, bóbiskol a tévé előtt, vagy simán lesörözi a napot a barátaival.

Maradjon a munkaóráknál.

Elég kicsi az esély, hogy az sms-e címzettje elolvassa az üznetet, azonnal elhajítja a traktort és rohan vásárolni. Hagyjon mindenkinek elég időt az ajánlatára.

Maradjon minőségi

A vásárlói nem a lepotyogó maradékra kíváncsiak, akkor örülnek, ha VIP-ügyfélnek érzik magukat, akik elsőnek értesülnek a szuper ajánlatról, a tömeg előtt. Így hát a prémiumot ajánlja nekik. Ehhez persze szükség van A-listás termékre a kínálatból, és

ismernie kell a vásárlóit.

A legeslegfontosabb persze az, hogy ezek az emberek feliratkozzanak az sms-szolgáltatásra. Anélkül a közeledése erőszak, és joggal esnének neki a cégének. De aki úgy döntött, hogy érdeklik a kisvállalkozása ajánlatai rövid üzenetben, azoknak ne okozzon csalódást.