Oroszlánok is feltűnnek a spanyol barlangrajzokon

spanyol barlangrajzok
Vágólapra másolva!
Több mint 14 ezer évesre becsült, a felső paleolitikum korából származó barlangrajzokat fedeztek fel kutatók az észak-spanyolországi Lekeitióban.
Vágólapra másolva!

Az Armintxe-barlangban található, több mint 50 nagyméretű falmetszet a szakértők szerint az egyik leglenyűgözőbb és leglátványosabb lelet az Ibériai-félszigeten - mondta Unai Rementeria Maiz, a vizcayai tartományi tanács vezetője a felfedezésről tartott bilbaói sajtótájékoztatón.

A képeken feltűnnek bölények, kecskék, több kisebb méretű, egyelőre nem beazonosított négylábú és igazi különlegességként két oroszlán is.

A térségben eddig ismert barlangrajzok nem ábrázolnak nagymacskákat.

Az állatfigurákon kívül absztrakt jeleket is felfedeztek a barlang falain, épp olyanokat, mint amilyeneket korábban a francia Pireneusokban találtak.

Forrás: AFP/Ho

Több mint 14 ezer éve érintetlen

Az Armintxe-barlang Lekeitio belvárosában található, bejárata csupán néhány méterre van a lakóházaktól. A barlangrajzok alig 50 méterre a barlang nyílásától helyezkednek el egy nehezen, csak barlangászok által megközelíthető üregben.

A szakemberek szinte biztosak benne, hogy több mint 14 ezer éve senki nem járt a barlangnak ezen a területén.

Forrás: AFP/Ho

Baszkföldön 2004 óta szisztematikusan, a helyi kulturális örökségvédelmi hivatal támogatásával vizsgálják a barlangokat és kutatnak rajzok után.

A program kezdete óta 16 leletre bukkantak. Spanyolország leghíresebb barlangrajzai Lekeitiotól mintegy 190 kilométerre nyugatra, a világörökség részének számító Altamira-barlangban találhatók, és a mostani lelethez hasonlóan, szintén a felső paleotikum, az úgynevezett magdaléni kultúra idején élt emberek készítették.