Megnyirbált adókedvezmény: mire maradt még tér?

Vágólapra másolva!
A jogdíjakhoz kapcsolódó kedvezmények 2016 júliusától jelentősen csökkentek. Szűkült a jogdíj fogalma, vagyis ezután csak a szabadalmakból, különféle oltalmakból és szoftverek szerzői jogából, valamint a ritka betegségek gyógyszerévé minősítéséből származó eredmény minősül jogdíjnak. 
Vágólapra másolva!

Bár az új rendszer által nyújtott adóelőnyök elmaradnak a korábbiaktól, a valós kutatás-fejlesztési tevékenység továbbra is rendkívül kedvező adózással végezhető Magyarországon - emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Nem jár kedvezmény

  • a védjegy,
  • a kereskedelmi név,
  • az üzleti titok,
  • a szerzői jogi törvény által védett szerzői mű és
  • a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény

értékesítésével elért bevétel után. A kapott

jogdíjhoz kapcsolódó társasági adóalap-kedvezmény a jövőben már nem a teljes jogdíj bevétel, hanem csak a nyereség 50 százaléka után,

legfeljebb az adózás előtti eredmény feléig vehető igénybe. Azonban, ha egy vállalkozás alkalmazza a jogdíjak nyereségéhez fűződő kedvezményeket, akkor később a veszteségek 50 százalékát már nem érvényesítheti a társasági adóban.

Fotó: Tuba Zoltán

Ráadásul a kapcsolódó adóalap kedvezményt

kizárólag olyan mértékben lehet figyelembe venni, amilyen arányban az adóalany részt vett a szellemi tulajdon létrehozásában.

Kis könnyítés, hogy a független alvállalkozók teljesítményét bizonyos feltételekkel továbbra is figyelembe lehet venni; míg a kapcsolt vállalkozásoktól igénybe vett kutatás-fejlesztési szolgáltatások közvetlen költségei csak részben számolhatók el.

Hasonló arányosítást kell végezni a jogdíjra jogosító szellemi termék értékesítése miatt keletkezett nyereségből képzett tartalékok és a bejelentett immateriális jószág vonatkozásában is, de a jogdíj-fogalom változása miatt, ezen a területen is szűkül a kedvezmények köre.

„2021. június 30-ig tartó átmeneti időszakban azonban lehetőség van arra, hogy a jogszabály változás előtt lezárt projektek alapján

A régi és az új szabályok keveredése ráadásul meglehetősen bonyolult adózási helyzetet eredményez." – figyelmeztet Jancsa-Pék Judit.

Ezzel párhuzamosan a helyi iparűzési adóban is változott a jogdíjakkal kapcsolatos szabályozás, amely azonban, nem mindenben egyezik meg a társasági adóval. A számítások előtt tehát érdemes alaposan elemezni a két jogszabályt. (További részletek az Adózásról érthetően blogban megjelent szakmai anyagokban olvashatók.)