Nem lehet megunni: évtizedeken át futó sorozatok

Simpson család, The Simpsons
Vágólapra másolva!
A Simpson család nemrég elért a 600. epizódjához, amivel közel került a tengerentúli rekordhoz, hisz ott ennél több részből csak egy főműsoridős sorozat állt eddig. Akadtak azonban más maratoni hosszúságú szériák is az amerikai tévétörténetben – bemutatjuk az első tízet, ezek közül a legrövidebb is 344 epizódot számlált. Természetesen a telenovella, szappanopera más műfaj, itt ezek nem számítanak.
Vágólapra másolva!

A sikeres tévéműsorokat akár évtizedekig is képernyőn tarthatják, a jelenleg is futó Meet The Press például 1947-ben indult, a ma ugyancsak látható CBS Evening News pedig egy évvel később. A Sábado Gigante című szórakoztató műsor 1962-től 2015-ig futott, a rekorder szappanopera, a The Guiding Light összesen 72 évig ment, igaz, ebben benne van a kezdeti, rádiós időszak is.

A főműsoridős sorozatoknál érthető módon nem lehet ötven-hatvan éves műsorokkal találkozni,

hisz normális esetben már a tíz évad is soknak számít – vannak azonban olyan szériák, amelyek ennek is fölé mennek, íme, a tíz rekorder az amerikai tévéből.

1. Gunsmoke – 635 epizód, 20 évad

Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy egy westernsorozat húsz éven át menjen a tévében, az amerikai televíziózás hőskorában azonban volt rá példa. A Gunsmoke 1951-től futott a rádióban, majd – először Marshall Dillon címmel – 1955-ben átkerült a képernyőre, 1975-ig ott is maradt.

A Gunsmoke főszereplője, James Arness Forrás: CBS / The Kobal Collection

Az amerikaiaknál a maga 635 epizódjával abszolút rekorder a Gunsmoke – a Simpson család ezt csak akkor érheti utol, ha megrendelik a 29. évadját is –, a világ televíziózásában azonban találkozhatunk ennél is hosszabb szériákkal. A brit Doctor Who-ból például több mint 800 rész készült 1963 óta, a Zenigata Heidzsi-könyvsorozat pedig akkora siker volt Japánban, hogy 1958-tól kezdve több tévés változata is készült, a leghosszabb 888 epizódot számlált.

2. Simpson család – 600 epizód, 28 évad

Jelenleg a 28. évadjánál jár a Simpson család, a héten ment le a 600. epizódja, a szokásos halloweeni különkiadás, a Treehouse of Horror újabb része kellett a mérföldkőhöz. Simpsonék diadalútja 1989-ben egy karácsonyi epizóddal indult, de már előtte is láthattuk őket a képernyőn, csak épp nem önálló műsorban, hanem a The Tracey Ullman Show rövid betétjeként. A sorozatról itt szedtünk össze 26 érdekességet.

Együtt a Simpson család Forrás: Fox

3. Lassie – 591 epizód, 19 évad

Elizabeth Gaskell, illetve Eric Knight alakját, Lassie-t mindenki ismeri, és nagyon sokan szeretik is, egyike a három állatnak, aki csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. Nem meglepő tehát, hogy az 1954-ben indult sorozatváltozat 19 évadot megért, de amúgy is több széria és film készült a hűséges skót juhászkutya történetéből.

4. Esküdt ellenségek – 456 epizód, 20 évad

Számunkra rejtély, hogy egy viszonylag szimpla, procedurális krimisorozat miért tud elmenni húsz évadig, az Egyesült Államokban azonban nagyon megy ez a műfaj, például a Helyszínelők is tizenöt évadot ért meg, és az NCIS is a tizennegyediknél tart. Az Esküdt ellenségek többnyire valódi bűneseteket dolgozott fel, a rendőrség és a jogi osztály szoros együttműködését mutatta be.

Az Esküdt ellenségek csapatának egy része Forrás: NBC

5. The Adventures of Ozzie and Harriet – 435 epizód, 14 évad

1952-ben indult ez a családi vígjátéksorozat, de a rádió már 1944-től adta. A széria különlegessége volt, hogy egy valódi család állt a történet középpontjában, Ozzie és Harriet Nelson két fiát, köztük a későbbi zenészt, Ricky Nelsont is bevitte a show-ba – sőt nagyban Ricky tehetségére épített, pár dalt hallhattunk tőle már a sorozatban is.

6. Bonanza – 431 epizód, 14 évad

Még egy western a listán, ez eredetileg 1959 és 1973 között ment az NBC-n. Az 1860-as években játszódott egy nevadai településen, többek között Michael Landon is szerepelt benne, akire itthon A farm, ahol élünk főszereplőjeként emlékezhet számos tévénéző.

7. Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály – 393 epizód, 18 évad

Az Esküdt ellenségek egyik spin-offja, egy olyan New York-i ügyosztály munkáját mutatja be, amely szexuális jellegű bűncselekményeket göngyölít fel – ebben játszik a magyar származású Mariska Hargitay is. Jelenleg is fut, így, ha a szezonok számában utoléri az anyasorozatot, még előrébb léphet a listán.

8. My Three Sons – 380 epizód, 12 évad

Családi vígjátéksorozat volt egy özvegy apáról, aki apósa segítségével nevelte három fiát. Eredetileg 1960 és 1972 között ment, de ahhoz, hogy ilyen hosszan fusson, kellett az is, hogy a CBS átvegye az ABC-től – előbbi csatorna csak öt évadot adott belőle.

9. Dallas – 357 epizód, 14 évad

A Dallas-t itthon nem kell bemutatni senkinek, aki a kilencvenes években tévézett, népszerűsége a magyarok számára is érthető. A listán egyébként két helyet is előreléphetne, ha hozzászámolnánk a 2012-es, felújított verziót is, hiszen abból 40 epizód készült.

Jockey az eredeti Dallasban Forrás: ultimatedallas.com

10. Knots Landing – 344 epizód, 14 évad

A Dallas-nak a spin-offja is igen jól futott, szintén 14 évad, csak kevesebb epizód ment le belőle – ez Gary és Valene Ewingról szólt, akik Knots Landingben találtak új otthont maguknak. A sorozatot Magyarországon nem adták, viszont a Helyszínelők vagy a Vészhelyzet itthon is igen népszerű volt, mindkettő kevéssel maradt le a tízes listáról.