Soha nem volt még ennyi vállalkozó Magyarországon

Vállalkozási forma, attitűd, sőt, életforma is lehet a startupper-lét
Vágólapra másolva!
Egyre népszerűbb Magyarországon az egyéni vállalkozói működés. Az esztendő végéig a tevékenységre az adóhatóságnál bejelentkezők száma az Opten adatai szerint elérheti a 430 ezret is.
Vágólapra másolva!

„Évről évre minden 10. egyéni vállalkozó kénytelen bezárni vállalkozását, a vállalkozási forma népszerűsége ugyanakkor érdekes módon töretlen, számuk folyamatosan növekedik, és

– mondja Pertics Richárd az Opten Kft. céginformációs igazgatója. Lassan 5 éve tart a hazai cégstruktúra konszolidációja, a cégek száma folyamatosan csökken, várható élettartamuk növekszik, ugyanakkor ezek a folyamatok látszólag nem jutottak el az egyéni vállalkozókig.

Tavaly után várhatóan

idén is rekordmennyiségű egyéni vállalkozó kap működési engedélyt,

ezzel idén is 50 ezer fölé fog emelkedni a frissen induló egyéni vállalkozók száma, év végére pedig összesített számuk elérheti a 430 ezret.

Forrás: Opten

„Magával az egyéni gazdasági formával önmagában nincs is probléma, számos sikeres egyéni vállalkozó működik ma Magyarországon, ugyanakkor ekkora volument nehéz valódi gazdasági érdekkel indokolni" – mondja az Opten szakértője.

Egyes ágazatokban kimondottan indokolt is lehet ez a gazdasági forma, hiszen számos tanácsadó, ügynök, vagy oktató dolgozik teljesen önállóan, de az általános elterjedtségnek vélhetően egyéb okai is lehetnek.

Az idén év végéig várhatóan több mint 50 ezer új egyéni vállalkozás indul Forrás: Loffice

„Az egyéni vállalkozások magas számát nagy részben az is eredményezi, hogy

Szintén sokaknak jelent egyszerű megoldást olyan esetekre, ha mellékállásban szeretnének foglalkozni valamivel" – mondja Pertics Richárd.

Forrás: Opten

Sajnos ugyanakkor pont ez okozza az egyik legnagyobb problémát is, az egyszerűség és átláthatatlanság egyes esetekben

a szürkegazdaság melegágyává válhat.

Ráadásul az egyéni vállalkozás az egyik legkockázatosabb vállalkozási forma, hiszen a magánszemély felelőssége jóval szélesebb körű, mint például a korlátolt felelősségű társaságok esetében.

A sok mikro árbevételű egyéni vállalkozó azért nem nevezhető teljesen általánosnak, vannak szép számban olyanok is, akik a cégekkel is komolyan felveszik a versenyt. Közel 200 olyan egyéni vállalkozás van például, amely 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkezik.

„Összességében az egyéni vállalkozásoknak megvan a helye egy gazdaságban,

a partnereiknek pedig a kockázatokat alaposan mérlegelni" – mondja az Opten szakértője.