2018-as berobbanásra készül az ABBA

Abba
Swedish pop group Abba (from L to R) Bjorn Ulvaeus, Agnetha Faltskog, Anni-frid Lyngstad and Benny Andersson, is on stage, November 18th, 1976, in Gothenburg. / AFP PHOTO / EPU
Vágólapra másolva!
2018-ra valami olyat csinál az ABBA, amilyet még nem láttak a rajongói. Állítólag a virtuális valóságban rejlő lehetőségeket is kihasználják a projekthez.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nagyon titokzatos az egykori popsztár csapat, de annyit már lehet sejteni, hogy a 2018-as összeállás nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve évekig turnéznak a világ körül, de nem is egy sima tévés fellépésről lesz szó. Az együttes már idén mocorogni kezdett, mivel júniusban

élőben léptek fel

egy zártkörű sctockholmi gálán. Annak ellenére, hogy év elején még visszautasítottak minden, az újra összeállásról szóló javaslatot.

Az ABBA 1976-ban Forrás: AFP PHOTO / EPU

A 2018-ra időzített projektet szerdán jelentette be az ABBA, és gyorsan le is szögezték, hogy majd csak

2017-ben árulnak el részleteket a nagy dobásról.

A projekt egyszerre lesz élő, de állítólag a virtuális valóságot is kiaknázzák majd. Elárult információmorzsa még az is, hogy a Universal Music Group vállalattal és a Spice Girls egykori menedzserével, Simon Fullerrel fognak együtt dolgozni - írja a Guardian. Egyébként Fuller jegyzi az American Idol nevű tehetségkutatót is. Bármi legyen is ez a kimondatlan dolog, biztosan beindítja a világ ABBA-táborát.

Benny Andersson, az együttes szakállas fiútagja azt mondta a tervekről, hogy "nagyon felcsigáztak minket a jövőben rejlő, végtelen lehetőségek, és

Az ABBA: Björn Ulvaeus, Agnetha Fältskog, Anni-Frid Lyngstadés Benny Andersson 1980-ban, két évvel a feloszlásuk előtt Forrás: AFP/Roger Turesson

Frida Lyngstad énekesnő azt mondta, hogy "a rajongóink a világ minden táján állandóan arra kérnek minket, hogy álljunk már össze, és nagyon remélem, hogy ez az új ABBA-formáció legalább annyira fog tetszeni nekik, mint nekem."

Az ABBA

utolsó hivatalos fellépése 1982-ben volt,

éppen tíz évvel a megalakulásuk után. 1982 óta pedig nem is léptek fel hivatalosan. Az idei stockholmi,l zártkörű beugrás természetesen nem tekinthető annak.