Tíz érdekesség, amit biztos nem tudott a Dr. Csontról

Dr. Csont, Emily Deschanel, David Boreanaz
Vágólapra másolva!
A Fox csatorna bejelentette, hogy január 3-án küldi adásba kedvenc krimiszériánk tizenkettedik, egyben utolsó évadának első részét. A szomorú hír azonban remek apropó arra, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit. 
Vágólapra másolva!

Valós személy, igaz történetek

A 2005-ben indult sorozat Kathy Reichs törvényszéki antropológus esetein alapul, ahogy a címszerepet hozó figurát is róla mintázták. A chicagói születésű tudós egyszerre dolgozik egy észak-karolinai és egy quebeci intézményben, szabadidejében pedig bűnügyi regényeket ír, Dr. Temperance „Bones” Brennannel a középpontban. Reichs ezenkívül nemcsak producerként erősíti a széria csapatát, de arra is ügyel, hogy a tudományos dolgok a valóságnak megfelelően jelenjenek meg. Sőt a második évad egyik részében színészként is debütált.

Reichs és a címszereplő, Emily Deschanel 2005-ben Forrás: Stephen Shugerman / Getty Images North America / AFP

A Dr. Csont valóra vált esetei

Érdekes módon a Dr. Csont esetében nemcsak a valóság hatott a fikcióra, de a fikció is visszahatott a való életre. Több különös eset ugyanis tényleg valóra vált, miután a forgatókönyvírók megírták. Nem sokkal az egyik 2009-es epizód sugárzása után tényleg meggyilkoltak egy törpenövésű pankrátort, ahogy a Mikulás-ruhában bankot raboló férfi esete is valóra vált az adott rész után. Végül pedig az ötödik évad megfelelő epizódját követően a valóságban is találtak egy testrészt egy gyorsétterem csirkefalatkájában – akárcsak előtte a Dr. Csont-ban.

Forrás: Cabaca / NOTIMEX / AFP

A sorozat kis kedvencei

A széria munkatársai az idők során két kis háziállatra is szert tettek. Az egyik egy Dr. Sweets nevű mókus, aki John Francis Daley karaktere után kapta a nevét. Úgy került kapcsolatba a stábbal, hogy megpróbált élelmet zsákmányolni tőlük, illetve felszaladni néhány női stábtag lábán. A másik állatka egy Camgela nevű macska, aki állítólag a legbarátságosabb és legszebb cica a stúdió környékén (ezek szerint van belőlük néhány), és két Dr. Csont-figura, Camille és Angela nevének összeszikráztatásával nevezték el.

Vigyázat, csalnak!

Habár a Dr. Csont eseményei Washingtonban zajlanak, a szereplők a forgatás során még csak be sem tették a lábukat a fővárosba. A legtöbb jelenetet Los Angelesben veszik fel, stúdióban – az utca például, ahol a hősök által látogatott kajálda található, ugyanaz, mint amit az Így jártam anyátokkal című sitcomban is gyakran használtak. A fiktív Jefferson Intézet külső felvételeit pedig a Los Angeles Megyei Természettörténeti Múzeumról készítik az alkotók.

A Los Angeles Megyei Természettörténeti Múzeum Forrás: Robyn Beck / AFP

Bizarr fegyverek

Annak ellenére, hogy a Dr. Csont sztorija a valóságon alapul, egy olyan furcsa univerzumban játszódik, ahol soha nem követnek el gyilkosságot szokványos fegyverrel. A gyilkos eszköz általában valami nagyon szokatlan, különös tárgy, például egy régi motorcsónak propellerje vagy egy szépen megmunkált antik halászkés.

Forrás: Kobal / The Picture Desk / AFP

Rokoni szálak

A Dr. Csont mindkét főszereplőjének feltűnt már legalább egy rokona a szériában. Emily Deschanelnek a húga, Zooey Deschanel kapott szerepet az egyik karácsonyi epizódban, amelyben Dr. Brennan szintén viselkedészavaros unokatestvérét játszotta. Érdekesség, hogy nem sokkal ezután a fiatalabb Deschanel lány főszerepet kapott egy másik Fox-sorozatban, az Új csaj-ban.

Forrás: ABB / BREUEL-BILD / DPA / AFP

Emily Deschanelnek ezenkívül az apja, Caleb is vendégszerepelt a szériában, David Boreanaznak pedig szintén az apja, Dave Roberts bukkant fel egy epizód erejéig: ő egy FBI-ost játszott, mégpedig pont a sorozat századik részében.

Titokzatosság mesterfokon

A Dr. Csont egyik legviccesebb megoldása, hogy szinte soha senki sem mond semmit egyenesen a másiknak. Mindig csak annyit mondanak, hogy „valamit mutatnom kell neked”, majd az egész csapat összegyűlik egyikük (általában Angela) irodájában, ahol végül mindenre fény derül.

A legviccesebb vendégszereplő

A sorozat negyedik évadának huszonnegyedik epizódjában rendhagyó módon egy animációs sorozat, a Family Guy egyik rajzolt karaktere, az ördögien gonosz, zseniális csecsemő, Stewie Griffin volt a vendégszereplő. Hogy ezt mégis hogy sikerült megvalósítani, azt az alábbi videóban megnézhetik.

A rock(nagy)papa

Egy másik vicces, visszatérő vendégszereplő a Dr. Csont-ban a ZZ Top gitárosa és énekese, Billy Gibbons, aki egyszerre formálja meg saját magát (vagy legalábbis önnönmaga félig fikciós, félig igazi verzióját) és Angela apját. Habár sosem mondja ki a vezetéknevét, a lány mindig utal arra, hogy a papája híres rockzenész. A stáblistán egyébként Gibbons egyszerűen Angela apjaként van feltüntetve.

Billy Gibbons a sorozatban Forrás: Kobal / The Picture Desk / AFP

Az elfeledett spin-off

Talán nem mindenki emlékszik már rá, de 2012-ben a Dr. Csont-hoz készült egy rövid életű testvérsorozat is, a Csont nélkül (The Finder), ami mindössze egyetlen évadot (összesen tizenhárom epizódot) ért meg, így már 2013-ban búcsút kellett intenünk neki. A széria a Dr. Csont-ban is feltűnt Walter Shermanről, egy iraki háborús veteránról szólt, aki egy agysérülés miatt hirtelen különleges nyomozótehetségre tesz szert. Habár a Csont nélkül-ben olyan sztárok szerepeltek, mint Michael Clarke Duncan vagy Saffron Burrows, sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.