Arany pecsétgyűrűs pályázaton keresnek ifjú borászokat

fiatal borász
Sommelier evaluating quality of glass of wine
Vágólapra másolva!
A Pannónia Női Borrend Pannónia Aranygyűrű Alapítványa már negyedszer hirdeti meg pályázatát ifjú borászok számára. Magyarországon az ő helyzetük nem tekinthető könnyűnek, hiába készítenek kiváló borokat, sokszor nehéz komoly sikereket, elismerést elérniük.
Vágólapra másolva!

A cél, hogy a pályájuk elején járó, de már értékes borokat alkotó, tehetséges borászok elismerést és nyilvánosságot kaphassanak. A fődíj egy 14 karátos arany pecsétgyűrű és egy Vándorserleg.

Fiatal borász Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou

A pályázaton

minden olyan borász elindulhat, aki nem töltötte még be 35. életévét, rendelkezik minimum középfokú borász-technikusi végzettséggel, illetve a megfelelő szakmai gyakorlatnak is a birtokában van,

vagyis eltöltött legalább két évet egy borászatnál. A pályázó által készített, palackozott borral lehet elindulni a megmérettetésen, és szükséges továbbá a NÉBIH által kiadott forgalomba hozatali engedély is. Az évjáratra vonatkozóan az Alapítványnak nincs kikötése, de

kizárólag olyan bor indulhat a versenyen, melyből legalább 300 palack készült.

Az idei évben a kiírás annyiban módosult, hogy írásos ismertető helyett egy 5 perces videót kell készíteniük a jelentkezőknek, melyben kifejtik borkészítési filozófiájuk, eddigi tevékenységüket és egyúttal bemutatják a pályázatra beküldött borukat is.

Fiatal borász Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hendrik Schmidt

A konkrétumok megismertetése mellett az is célja a videónak, hogy lehetőséget adjon a fiatal tehetségeknek a hazai borászattal összefüggő álláspontjuk kifejtésére egy újszerű, eddig nem használt platformon keresztül.

2017 tavaszán pedig már a negyedik alkalommal kerül kiosztásra a díj. Fontos megjegyezni, hogy a szakmai elismerés mellett más módon is támogatja az Alapítvány az új generációt: a nyertes, támogatóinknak köszönhetően személyre szabott, további juttatásokkal is gazdagodik majd." – mondta el a pályázatról Gere Andrea, a Pannónia Női Borrend tagja.