Karrierek, amiket a válás tett tönkre

Meg Ryan, Dennis Quaid, Holtan érkezett
Meg Ryan és Dennis Quaid a Holtan érkezett című 1988-as filmben
Vágólapra másolva!
Egy hollywoodi sztár esetében a válás nem kizárólag a szívügyi dolgokat takarja, hiszen náluk anyagi és imidzsbeli vonzatai is lehetnek egy szakításnak – sok esetben még inkább, mint gondolták volna. Íme, a leghíresebb válások, amik egész karriereket vágtak haza!
Vágólapra másolva!

Meg Ryan

A szőke romkomkirálynő Amerika kedvence volt, egészen addig, míg 2000 környékén lapátra nem tette a férjét, Dennis Quaidet Russell Crowe kedvéért (akivel a Túszharc című filmben játszottak együtt). Akkor egy csapásra kiesett a pixisből, és az emberek rokonszenvének megváltozását bizony a stúdiók is érzékelték.

Meg Ryan és Dennis Quaid a Holtan érkezett című 1988-as filmben Forrás: Kobal / The Picture Desk / AFP

2001-ben a színésznő hivatalosan is elvált Quaidtől, és azóta napjai nagy részét a reflektorfénytől távol tölti. Az elmúlt tizenöt évben csupán maroknyi filmet készített, melyek közül egyik sem bizonyult igazán jelentősnek. Ryan ugyan utóbb többször próbálta kimagyarázni döntését, azt állítván, hogy házasságuk alatt férje többször is megcsalta – de túl későn, a sztár sajnos ezt a játszmát már elvesztette.

Tom Cruise

A világ egyik legnagyobb sztárjának számító Tom Cruise mindenkit sokkolt Hollywoodban, amikor – Meg Ryanhez hasonlóan 2001-ben – közel tíz év után elvált feleségétől, Nicole Kidmantől. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Cruise azóta is sorozatosan szállítja a blockbustereket, de személyes reputációja jelentősen csökkent.

Tom Cruise idén októberben, ahogy Tom Cruise előtt pózol Forrás: Odd Andersen / AFP

Válása után ugyanis bizarrabbnál bizarrabb dolgokat művelt nyilvánosan. 2005-ben valószínűleg

az egész világ úgy gondolta, hogy a sztár megbolondult,

ekkor történt ugyanis, hogy Cruise Oprah Winfrey kanapéján ugrándozva tárta fel Katie Holmeshoz fűződő szerelmét, majd nyilvánosan kritizálta Brooke Shieldset, amiért szülés utáni depressziója tüneteinek enyhítésére antidepresszánst szedett, a The Today Show műsorvezetőjével, Matt Lauerrel pedig olyan vitába keveredett, aminek során kijelentette: a pszichiátria tudományának nincs semmi létjogosultsága.

Habár Cruise ámokfutásához szorosan hozzátartozik a szcientológiai egyházhoz való kötődése, mélyrepülése mégis a válása utánra datálható. Sőt újabb válása (2012-ben, Katie Holmestól) még mélyebbre taszította, hiszen nyílt titok, hogy a színésznő döntésének hátterében elsősorban férjének a szcientológiai egyházhoz való erős kötődése állt. Úgy látszik, a színész számára már csak egyedül a vallása fontos.

Kris Humphries

Mint arról korábbi, a legrövidebb sztárházasságokról szóló cikkünkben már írtunk, az NBA kosarasa 2011. augusztus 20-án kötött házasságot Kim Kardashian realitykirálynővel, akivel nászuk mindössze 72 napig tartott. Ezt követően Humphries mind Hollywoodban, mind a kosarasszcénában köznevetség tárgyává vált.

A dolog kellemetlenségét tovább fokozta, hogy az egész házasság hihetetlenül túl volt tárgyalva a lapokban, a férfi ráadásul Kardashienék két realityszériájába, a Keeping Up with the Kardashiansbe és a Kourtney & Kim Take New Yorkba is bekerült, szóval nem igazán sikerült neki feltűnés nélkül túllépni az incidensen.

A pár 2011-ben Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP

Szerencsétlen sportolót ezután több alkalommal is kifütyülték a meccsein, sőt a klubjai is gyanús gyorsasággal igyekeztek megszabadulni tőle (először a Boston Celticshez, aztán a Washington Wizardshoz került, de azóta már a Phoenix Sunst és az Atlanta Hawksot is megjárta).

Jon és Kate Gosselin

Nehéz elhinni, de volt idő, amikor Amerikában milliók követték egy házaspár és nyolc gyerekük életének történetét (a TLC realitysorozatát Jon, Kate és 8 gyerek címmel hazánkban is élvezhettük). A 2007-ben indult széria során azonban megromlott férj és feleség viszonya, és 2009-ben el is váltak.

A szakítás, a különköltözés és a válás folyamata először anyagilag jövedelmező volt minden érintett számára, hiszen a szakítás bejelentését tartalmazó egyórás különkiadást rengetegen megnézték, sőt a feleségnek eztán sikerült elcsípnie egy versenyzési lehetőséget a Dancing with the Stars-ban is.

Jon, Kate és 8 gyerek Forrás: Kobal / The Picture Desk / AFP

Az amerikai közönség azonban csakhamar megunta Gosselinék szappanoperáját, így az ő hírnevük valóban csak 15 percesnek bizonyult. A 2009-es válás után a férj még 2011-ig szerepelt a sorozatban, utána azonban Kate egyedül (illetve a gyerekekkel) vitte tovább a bizniszt, egyre csökkenő érdeklődés közepette. Jon azóta állítólag DJ-ként tevékenykedik.

Jesse James

A 2000-es évek elején a motorguru James népszerű névnek számított az amerikai háztartásokban, köszönhetően a Discoveryn vetített számtalan reality műsorának és tévés dokumentumfilmjének. Amikor pedig 2005-ben feleségül vette Sandra Bullockot, még inkább megemelkedett az ázsiója. Bullockba szinte az egész ország (sőt a fél világ) szerelmes, és egészen valószínűtlennek tűnt, hogy pont ezt a tévés rosszfiút választotta.

A házaspár 2006-ban Forrás: Vince Bucci / Getty Images North America / AFP

A románc azonban egy pillanat alatt darabokra hullott (ahogy arról az emlékezetes sztárösszeomlásokról szóló cikkünkben mi is írtunk), amikor 2010-ben kiderült, hogy James sorozatosan megcsalta Bullockot. Ugyanekkor szivárgott ki egy korábbi fotó, amin a férfi poénból náciként pózol, ami szintén nem vetett túl jó fényt rá. Botrányai után, Bullock dicsfénye nélkül végül Jesse James visszasüllyedt a jelentéktelenségbe: azóta gyakorlatilag – 99 százalékban karriergyilkos válásának köszönhetően – annyi a szakmai sikereinek.