A világ még mindig úszik a negatív kötvényekben

zord hideg tél hangulat hó
Vágólapra másolva!
Jelenleg globálisan 10,4 ezer milliárd dollárnyi negatív hozamú kötvény forog a piacon. Ez pedig még mindig olyan szint, amelyről a Fitch Ratings úgy véli, jelentős veszélyt hordoz magában a befektetőkre nézve.
Vágólapra másolva!

Mióta az Európai Központi Bank és a japán jegybank negatív tartományba nyomta le az állampapírok hozamait, a mínuszos papírok dollárban számolt értéke elérte a 12 ezer milliárd dollárt is. Noha ez azóta folyamatosan csökken, a Fitch jelentése szerint nem léptünk ki a veszélyzónából – írja a CNBC.

Az elmúlt hónapok zsugorodása azonban azt eredményezte, hogy mára a szeptember 12-én jelentett 10,9 ezer milliárd dolláros szint alá ment a globális piacokon forgó negatív hozamú kötvények összesített értéke. Ez nagyrészt Európának volt köszönhető, ahol

450 milliárd dolláros esést lehetett látni az elmúlt időszakban.

A kontinensen belül Olaszország produkált kiemelkedő csökkenést. Itt 480 milliárdról 340 milliárdra zsugorodott a negatív papírok értéke.

Továbbra is mínuszok uralkodnak a kötvénypiacon Forrás: 123rf.com

Mindazonáltal – figyelmeztet a Fitch – a mínuszos kötvényekből fakadó kockázatok továbbra is fennállnak, és már érzékelhetők a sérülések is. A cég hangsúlyozta, hogy azok a befektetők, akik nem tudják időben realizálni a nyereségeiket a kötvényeken, egyre csökkenő jövedelemmel bíró portfóliókkal nézhetnek szembe az extrém alacsony kamat- és hozamkörnyezetben.

Ezzel párhuzamosan az látszik, hogy

Japán vezet a negatív hozamú papírok terén 6,9 ezer milliárd dollárral.

Jóllehet ez az összeg stabilizálódott, mióta az ország központi bankja bejelentette, zéró hozamot céloz meg a 10 éves benchmark állampapírjára.