Bronzkori várost fedeztek fel Irak északi részén

Vágólapra másolva!
Jelentős bronzkori várost fedeztek fel régészek Irak északi részén, egy az Iszlám Állam által elfoglalt területektől nem messze fekvő ásatáson.
Vágólapra másolva!

Egy évezreden át virágzott az ősi város

A németországi Tübingeni Egyetem ókori keleti kultúrákat tanulmányozó intézetének (IANES) régészei Dohuk városától nem messze egy bronzkori város nyomait fedezték fel. Az ásatás eredményei szerint a települést, amelyen ma Kurdisztán autonóm régió Bassetki nevű kis faluja található, időszámításunk előtt 3000 körül alapították és mintegy 1200 éven át élte virágkorát.

Irak - az egykori Mezopotámia - területe rendkívül gazdag az ókori kelet régészeti emlékeiben Forrás: Ancienthistory.eu

Az Akkád Birodalom (időszámításunk előtt 2340-2200), az emberiség első világbirodalma idejéből származó településrétegeket is feltártak - olvasható a Tübingeni Egyetem honlapján.

Lefújták az autópálya építést a ritka leletek miatt

Az ásatásokat augusztus és október között végezték a szakértők Peter Pfälzner, a Tübingeni Egyetem kutatója és Hasszán Kaszim, az iraki régészeti minisztérium igazgatója vezetésével.

A leletek feltárásával meghiúsult egy tervezett autópálya építése a területen.

Német és iraki régészek tárják fel a bronzkori város maradványait Bassetki határában Forrás: Peter Pfälzner

A település jelentősége egyértelmű a leletek alapján. A felső városrész körül már időszámításunk előtt 2700 táján falat emeltek, hogy megvédjék a lakókat a behatolóktól, időszámítás előtt 1800 körül pedig már nagy kőépítményekkel rendelkezett.

Az Asszír Birodalom is otthagyta nyomát

A tudósok asszíriai ékírásos táblák töredékeire bukkantak az időszámítás előtti 1300 körüli időkből, amelyek arra utalnak, hogy azon a helyen Adadnak,

a mezopotámiai viharistennek szentelt templom állt.

A városközponton kívül egy kilométer hosszan terült el az alsó városrész.

Az Asszír Birodalom is otthagyta nyomát a településen Forrás: Wikimedia Commons

Speciális mérőeszközökkel a tudósok kiterjedt úthálózatra, különböző lakónegyedekre, úri házakra és egy bronzkori, palotaszerű épületre utaló nyomokat találtak. Bassetki eddig csak az úgynevezett Bassetki-szoborról volt ismert, amelyet 1975-ben véletlenül találtak itt. A szobortöredék Narám Szin akkád király bronzfigurájának maradványa.

Az Iszlám Állam közelsége ellenére is biztonságos az ásatás

Bár a tudományos munkát az Iszlám Állam ellenőrzése alá tartozó területektől csupán 45 kilométerre végezték, a régészek zavartalanul dolgozhattak. "Munkatársaink állandó védelem mellett dolgoztak. Az Iszlám Állam térbeli közelsége ellenére az iraki független kurd területre nagymértékű biztonság és stabilitás jellemző" - mondta Pfälzner.

Az Iszlám Állam által megszállva tartott területek közelsége sem veszélyezteti a kutatók munkáját Forrás: AFP/-


A harmincfős nemzetközi tudócsoport az ásatások ideje alatt Dohukban élt, Moszultól mindössze 60 kilométerre északra.

2017 nyarától folytatódnak az ásatások

Pfälzner és kutatócsoportja 2013 óta végez kutatásokat Bassetki környékén egészen a török és szír határig. Eddig 300, korábban ismeretlen, régészetileg fontos helyszínt fedeztek fel. A régióban 2017 nyarán folytatódnak a feltárások.

2017 nyarától folytatódnak az ásatások Bassetki határában Forrás: Peter Pfälzner

"A Bassetki körüli terület kulturális szempontból nagyon gazdag régió, amely a bronzkorban Mezopotámia, Szíria és Anatólia kulturális kapcsolatainak találkozásánál feküdt. Ezért kurd kollégáinkkal közösen hosszú távon régészeti központot szeretnénk itt kialakítani" - mondta Pfälzner.