Tovább terjeszkedik Európában a magyar Középsuli-sorozat

Vágólapra másolva!
Románia után Oroszországban is megkezdte epizódjai forgatását a magyar websorozat, a Középsuli. A kamaszok napjairól szóló szériát epizódonként félmillióan nézik itthon, eddig 38 rész készült belőle.
Vágólapra másolva!

A történet Oroszországban is ugyanaz lesz, mint Magyarországon, és a karakterek is megmaradnak, Románia után tovább terjeszedik a Középsuli a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ hálózatának segítségével.

Forrás: Bocskay Zsolt

A budapesti sajtótájékozatón két orosz főszereplő jelen is volt, a mindig üvöltözős tornatanár, Krisztosz bá' szerepét Andrej Molotkov, Oroszország érdemes művésze kapta, a két színész az eseményen többfordulós ordító versenyen vett részt. Ott volt a magyar Barbi orosz megfelelője is, a Júliát játszó Julija Krilova színésznövendék, és a magyar sorozat ismert arcai.

Kovács Robertina, Középsuli brand felelős szerkesztője elmondta, hogy 4,2 milliós elérése van a sorozatnak, az epizódokon túl pedig Facebook, Instagram és egy kamaszoknak szóló weblap is tartozik a brandhez - utóbbiban szexuális felvilágosítást, aktuális híreket, érdekességeket, és még zsebpénz rovatot is találnak a fiatalok.

"A Középsuli népszerűségének titka talán abban is rejlik, hogy

Hagyjuk nekik, hogy a karakterükbe valamennyire belevigyék saját személyiségüket is, megmaradnak a poénjaik, spontán beszólásaik. Egyes szereplőknek már saját rajongótábora van, de a websorozatna is van saját oldala, amihez ezrek csatlakoznak" - hangzott el az eseményen.

Forrás: Bocskay Zsolt

Az epizódokat rendszeresen félmillióan követik, Dr. Kiss Róbert Richard, a Középsulit jegyző Globoport Média Holding cégcsoport-főszerkesztője szerint az egyik legnézettebb magyar sorozatról van szó. Mint elmondta,

reméli, hogy a Magyarországról indult sorozat meghódítja Európát,

és más országokban is népszerű lesz - Oroszországban jövőre kezdenek nagyobb reklámozásba, eddig ott egy részt láthattak az érdeklődők, a pilot készült el.

Forrás: Bocskay Zsolt

A websorozat paródiára, és önparódiára épít, elsősorban a 12 és 18 év közti nézőket akarja megfogni, a készítők szerint ez jól is sikerül, tudják, hol kell őket keresni. "Ez a korosztály már nem a tévé előtt tölti a legtöbb időt, hanem a YouTube előtt, így ott kell őket keresni. A Középsulit a neten nézik, a közösségi oldalalon beszélnek róla, így ott kell lennünk ahhoz, hogy elérjük őket" - mondták.

Forrás: Bocskay Zsolt

A visszajelzések szerint az idősebb korosztály is kedveli a Középsulit, számukra latin idézeteket, és a magyar irodalom néhány klasszikusát rejtették el az epizódokban, érdemes ezeket figyelni, eddig 38 részt lehet megnézni a weben.