Vágólapra másolva!
Lemondott a kiesett Helsingborgnál betöltött vezetőedzői posztjáról a játékosként 106-szoros svéd válogatott labdarúgó, Henrik Larsson.

A 45 éves, játékospályafutása során többek között a Celticben, az FC Barcelonában és a Manchester Unitedben is megfordult támadó azok után döntött a távozás mellett, hogy az együttes kiesését jelentő, a Halmstadtól elszenvedett vereséget követően

maszkos szurkolók támadták meg őt és fiát, a csapatban csatárként játszó Jordant.

A vasárnapi találkozó után - melyen a Helsingborg vezető gólját éppen Jordan Larsson szerezte - a helyi ultrák nehezen viselték, hogy együttesük a 87. és 90. percben kapott gól következtében kikapott és kiesett.

Henrik Larsson egy 2013-as jótékonysági meccsen, Manchesterben Forrás: AFP/Andrew Yates

A lefújást követően a drukkerek pályára rohantak, székekkel és zászlókkal dobálták meg a játékosokat, Larssonról pedig letépték a mezt.

Az ötszörös svéd bajnokcsapat hivatalos közleménye szerint a csapatot 2015 januárja óta irányító Larsson közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozott, de

a végkielégítéséről lemondott,

ezzel is segítve a nehéz anyagi helyzetben lévő klubot.