Fejnehéz ez az ország, s ezen még a pénz sem segít

illusztráció cégadatok
http://www.dreamstime.com/stock-photos-market-research-image28495493
Vágólapra másolva!
A hazai cégstruktúra eddig is főváros centrikus volt, a cégalapítások alapján pedig továbbra sincs veszélyben Budapest szerepe. A tendencián a vidékre irányuló európai uniós források sem sokat segítettek.
Vágólapra másolva!

„Már a cégek számát tekintve is egyre inkább fejnehéznek látszik Magyarország. Jelenleg is Budapesten található a hazai cégek 41 százaléka, de az új alapítású cégek tekintetében már 46 százaléknál jár az arány" – hívta fel a figyelmet Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A támogatási rendszer önmagában kevés a cégek vidékre csábításához Forrás: Pressureua | Dreamstime.com

Az EU felzárkóztatási irányelvei alapján az uniós átlagnál fejletlenebb régiókat kiemelt támogatás fókusz illeti meg. Mivel idehaza Közép-Magyarországot leszámítva minden régió az uniós átlag alatti fejlettségű, ezért

az EU-s támogatások jelentős részben vidéken landolnak, de a cégalapítási számokon ez kevéssé látszik.

Cirka 23 ezer céget alapítottak idén hazai vállalkozók, ebből több mint 10 ezret Budapesten, ezzel Budapest szerepe tovább erősödött. „Vélhetően a magasabb jövedelmi viszonyok a lakosság és a vállalkozók is egyre szélesebb rétegét vonzzák a főváros környékére, továbbá Magyarország viszonylag kis mérete is a központi erősödés irányába hat.

– mondja az Opten szakértője.

Forrás: Opten

Érdekes módon Budapesten kívül még Nógrád megye mutat kiemeltebb cégalapítási tendenciát, de a megyének van is mit behoznia, hiszen a nógrádi cégek száma a teljes hazai cégbázis 1 százalékát sem érik el jelenleg.

A fejlődéshez több kell

A cégalapítási számoknál ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a hazai cégek várható élettartama nem túl magas. Bár a felszámolási arányok javulóban vannak a néhány évvel ezelőtti értékekhez képest, a magas cégalapítási számok mellett mindig meg kell említeni a cégtörlések magas számát is. Sajnos Magyarországon a cégalapítás nem feltétlen jelent örömhírt mindenkinek, és a cégalapítások nincsenek egyenes arányban a gazdasági fejlődéssel.