Letaglózták a kötvénypiacot

tőzsde befektetés részvény trend bika medve bull bear
Vágólapra másolva!
Rekord mértékű veszteséget produkált a globális kötvénypiac novemberben, ahogy a befektetők egyre pesszimistábbak a jegybanki politikák és a kötvényhozamok összefüggéseivel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Novemberben 4 százalékot gyengült a Bloomberg Barclays Global Aggregate Total Return Index, ami a legrosszabb teljesítmény volt, mióta a mutató 1990-ben elindult. Az állampapírok csütörtökön folytatták a gyengülést, ahogy felerősödtek az azzal kapcsolatos spekulációk, hogy az Európai Központi Bank azt fontolgatja, hamarosan az élénkítés végével kapcsolatos jeleket küld a piacok felé.

Ezzel párhuzamosan az amerikai infláció emelkedésével összefüggő várakozások is erősödnek, mivel a befektetők egyre inkább számolnak Donald Trump adócsökkentésével és az amerikai költségvetési kiadások emelkedésével –írja a Bloomberg.

A kötvénypiac vesszőfutása

A fokozódó amerikai inflációs várakozások, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől várt kamatemelések pedig együtt oda vezettek, hogy a Trump megválasztása utáni két hétben a befektetők 10,7 milliárd dollárt vontak ki az USA kötvényalapjaiból, ami

a legnagyobb kivonulásnak számít 2013 óta.

Ennek eredményeként a novemberi kötvénypiaci vesszőfutás rekord mértékű, 1700 milliárd dollárnyi értéket söpört ki az említett indexből. Mindeközben a globális részvénypiaci kapitalizáció 635 milliárd dollárral erősödött.

A 10 éves amerikai állampapír hozamának idei alakulása Forrás: Investing.com

A 10 éves lejáratú amerikai állampapírok hozama 56 bázisponttal emelkedett novemberben, ami a legnagyobb ugrás volt 2009 óta. Emellett a Bloomberg Barclays Global átlaghozama 1,61 százalékra erősödött november 23-án, azt követően, hogy július 5-én 1,07 százalékos rekord mélypontot ütött meg.

Egy korszak vége

Manapság sokan gondolják azt, hogy amit most látunk, az a kötvénypiaci rali vége – nyilatkozta Roger Bridges, a Nikko Asset Management vezető globális stratégája. Az elemző hozzátette, Januárban a 10 éves amerikai állampapír hozama elérheti a 2,7 százalékot is. Közép-európai idő szerint péntek kora délután a benchmark a 10 éves kötvényhozam 2,430 százalékon állt.

A hozamok emelkedése pedig

a legnagyobb jegybankok élénkítő politikáinak a korlátaira is rámutat

– teszi hozzá Bridges. A kötvények akkor lesznek igazán sebezhetők, ha az Európai Központi Bank a december 8-i ülésén nyíltan kezd el beszélni az eszközvásárlási programjának visszafogásáról – jelezte az elemző.