Jane Austen profin játszott vele, most 30 ezer fontért kelhet el

Jane Austen
gyerekjáték
Vágólapra másolva!
Elárverezik Jane Austen angol regényírónő gyerekkori játékát. Az elefántcsontból készült elkapós játékkal állítólag elképesztően ügyesen bánt Austen. 
Vágólapra másolva!

A Sothesby's londoni aukciósház 20-30 ezer fontra (azaz akár 1,3 millió forintra) becsülte Jane Austen egykori játékát. A kapd el a golyót! típusú játékra már kedden elindult a licitálás.

A játék egyébként elefántcsontból készült, és

Jane Austen nagy kedvence volt.

Unokaöccse 1869-es életrajzi művében szólt Jane Austen kézügyességéről. Azt írta, Jane mindenben sikeres volt, amit az ujjaival csinált. Állítólag senki sem tudott a családban úgy marokkózni, mint ő. James Edward Austen azt írta, Jane csodálatos volt a kapd el a golyót! játékban. Több százszor is meg tudta állítani a golyót a bot végén.

Jane Austen elefántcsontból készült ügyességi játéka Forrás: Sothesby's

Egyik testvérével, George-dzsal játszottak legtöbbet a golyós játékkal. Bátyja szinte fáradhatatlan, Jane viszont ügyesebb volt. A britek egyik legnagyobb írójaként ünnepelt Austen halála után a játék nemzedékeken át örökölődött a családjában.