A legizgalmasabb színésznők a tévéből, akiket 2017-ben is követünk

Juno Temple a Bakelitben
Vágólapra másolva!
2016-ban is indultak érdekes sorozatok, azokban pedig számos izgalmas nővel találkozhattunk, aki vagy frissen kezdte a pályáját, vagy egyszerűen korábban nem szúrt nekünk szemet a képernyőn. Összeszedtünk tíz kevésbé ismert színésznőt, akire tavaly figyeltünk fel a tévében: volt, akit dögös ügyvédnőként, mást ördög által megszállt csajként vagy épp profi baseballjátékosként láttunk, de például O. J. Simpson lányának alakítója is felkerült a listára.
Vágólapra másolva!

A 2016-ban indult sorozatokban számos ismert nő is feltűnt, Jennifer Lopez korrupt rendőrnek állt, Christina Hendricks a Hap and Leonard-ban szexiskedett, Winona Ryder a Stranger Things-ben, Sarah Jessica Parker a Válás-ban, Kristen Bell pedig a The Good Place-ben tért vissza a képernyőre.

Christina Hendricks a Hap and Leonardban Forrás: AMC

Megjelentek azonban kevésbé ismert vagy ritkábban látott színésznők is, akikre szerintünk érdemes lesz figyelni a jövőben is – közülük mutatunk most be tízet.

Tristin Mays

Tristin Mays a MacGyverben Forrás: CBS

Sokat elmond róla, hogy az Instagramon úgy is 170 ezer követője van, hogy ritkán tesz ki magáról kimondottan szexi képeket, ottani fotói alapján inkább

egy természetes, vagány csajnak tűnik,

akit bármikor rá lehet venni valami őrültségre. Jelenleg az új MacGyver-ben láthatjuk, előtte a Vámpírnaplók-ban közreműködött hét epizódban, de idén még a Supergirl-ben is vendégszerepelt – reméljük, a 2017-es éve is legalább ilyen sűrű lesz.

Floriana Lima Forrás: AFP/Valerie Macon/Valerie Macon

Szintén felfigyelhettünk rá a Supergirl-ben, ott a 2017-re lekötött részekkel együtt 20 epizódnál jár. Az idén indult sorozatok közül a Halálos fegyver tévés változatában láthattuk, sajnos csak visszatekintésekben, hiszen Martin Riggs elhunyt szerelmét játszotta. Már 2012-2013-ban benne volt egyébként a Maffiadoktor-ban, de az utóbbi egy-két évben mintha szívesebben foglalkoztatnák.

- - - - -

Amara Karan

Amara Karan az Aznap éjjelben Forrás: HBO

A Srí Lanka-i származású színésznőre már 2007-ben felfigyelhettek a nézők, Wes Anderson Utazás Darjeelingbe című filmjében Jason Schwartzman karaktere érdeklődött iránta. A menő tévés munkákat azonban csak az idei év hozta meg neki, az HBO-s Aznap éjjel-ben ő játszotta a dögös ügyvédnőt, és benne volt a Stan Lee's Lucky Man-ben is – előbbi produkcióról itt mesélt az Origónak.

- - - - -

Wrenn Schmidt

Wrenn Schmidt az Outcastban Forrás: Cinemax

Az Outcast színésznőjével szintén beszéltünk októberben, az anyagot azonban a második évad magyar premierjére tartogatjuk – addig is nézzen meg pár fotót, ha szereti a vörös hajú, szeplős típust, valószínűleg Schmidt is tetszeni fog.

A Gengszterkorzó, a Foglalkozásuk: amerikai és A célszemély pár epizódjában is láthattuk,

Robert Kirkman horrorsorozatából viszont már garantáltan emlékezni is fogunk rá.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Vivien Killilea
Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jamie Mccarthy

- - - - -

Tori Anderson

Tori Anderson a No Tomorrow karakterfotóján Forrás: CW

2003-ban, tizenöt évesen már felbukkant a Tru Calling – Az őrangyal egy epizódjában, majd jöttek a vendégszerepek a Smallville-ben, a 4400-ban, a Kékpróbá-ban. Először a 2012-es L. A. Complex – Hollywoodi álmok-ban játszott hosszabban, 2015-2016-ban pedig már több komolyabb munkát is rábíztak, bár magyarul sem a MsLabelled-et, sem a The Other Kingdom-ot, sem a No Tomorrow-t nem láthattuk még.

Forrás: AFP/Valerie Macon

- - - - -

Kylie Bunbury

Kylie Bunbury a Pitchben Forrás: Fox

2010 óta szerepel a tévében, de így is csak öt projektben láthattuk, tavaly A búra alatt-ban figyeltünk fel rá először. Idén már abszolút főszerepet kapott, az amerikai profi baseball-liga első női játékosát alakítja a Pitch-ben, amely mellett szokatlan módon az amerikai szülők szigorú médiafigyelő testülete, a Parents Television Council is kiállt.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

- - - - -

Juno Temple

Juno Temple a Bakelitben Forrás: HBO

A moziban már viszonylag ismert volt a neve, benne volt többek között A sötét lovag: Felemelkedés-ben, a Demóná-ban, a Fekete misé-ben is, első tévés szerepét azonban csak idén kapta – más kérdés, hogy

amiben megjelent, az év egyik legnagyobb bukása lett,

ő alakította ugyanis a lemezcégnél dolgozó egyik csajt a Bakelit-ben. Ezzel együtt szívesen látnánk másban is, Woody Allen is számít rá jövőre tervezett filmjében.

- - - - -

Riley Keough

Riley Keough Forrás: NORTHFOTO

Hasonlóképp Temple-höz, a moziba járók már ismerhették a nevét olyan filmekből, mint a Magic Mike vagy a Mad Max: A harag útja, idén pedig megkapta első tévés főszerepét is.

Az ő karaktere körül forgott a történet a Barátnő rendelésre sorozatváltozatában,

a The Girlfriend Experience-ben, ebből azonban hiába lesz második évad, abban egy teljesen új történetszálat dobnak be az alkotók – Keough-t azonban ez aligha zavarja, miután hat filmben már biztosan benne lesz jövőre.

- - - - -

Ariel D. King

Teljesen új szereplőnek mondható a tévés és filmes palettán, hisz 2013-ban a Sötétségben – Star Trek-ben és a Dark Power-ben még csak statisztáskodott, a stáblistán fel sem tüntették a nevét. Idén az American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy-ben már komolyabb szerepet bíztak rá, ő jelenítette meg Simpson lányát, Arnelle-t, valószínűleg nem most láttuk utoljára.

- - - - -

Hannah Kasulka

Hannah Kasulka Forrás: AFP/2016 Getty Images/Emma Mcintyre

Az ördögűző friss, tévés változatában nem a legjobb formájában láthatjuk, hiszen ő játssza a lányt, akiből ki akarják űzni az ördögöt – az azonban már itt is látszik, hogy tehetséges, ha pedig a civil fotóit megnézzük, az is kiderül, hogy milyen csinos. Kisebb-nagyobb megszakításokkal egyébként 2007 óta van jelen a tévében, a nagy áttörés viszont csak most jöhet el, mi mindenképp drukkolunk neki!

Szavazzon!

Ön kit szeretne minél többet látni a képernyőn?