A tenger az emberek többsége számára titokzatosan szép, ám félelmetes világ. Amikor messze beúszunk a nyílt vízre, és lassan elmosódik alattunk az aljzat sziluettje, hogy átadja helyét a beláthatatlan mélység indigókékjének, a tudatalattiból fokozatosan előkúszó szorongás vesz rajtunk erőt.
E szorongás forrása a bennünk rejlő atavisztikus félelem az ismeretlentől,
hiszen a felszín alatti világ annyira más, mint a jól megszokott szárazföldi életterünk. Vannak azonban szép számmal olyanok is, akiknek a kék birodalom a második hazájukká vált, és nem szorongást, hanem euforikus örömet éreznek akkor, amikor a mélybe süllyedve összezárul fejük felett a csillogó víztükör.
Közéjük tartozik Ocean D. Ramsey is,
aki Hawaiin, a Csendes-óceán partján nőtt fel, és már gyermekként magába szívta a tenger szeretetét.
Tengerbiológusként az egyik legrosszabb reputációval rendelkező óceáni állatcsoport, a cápák világa ragadta meg érdeklődését, illetve kutatói szenvedélyét.
A rendszertan és a leíró zoológia sok ismeretet összegyűjtött a porcos halak (Chondrichtyes) e csoportjáról, azonban egészen az 1990-es évek elejéig vajmi keveset tudtunk a cápák valódi viselkedésbiológiájáról. Az ezzel kapcsolatos kutatásoknak – főleg, ami a legrosszabb hírű fajokat illeti – leginkább pszichés gátjai voltak.
A nagy testű fajok zöme nem tartható fogságban, tehát akváriumi körülmények között eleve megfigyelhetetlenek a szokásaik.
A támadási statisztikák és a tengert járó emberek között magukat makacsul tartó mendemondák azonban nagyon hosszú időn át még a kíváncsi kutatókat is megakadályozták abban, hogy a mélybe merülve, természetes közegükben figyeljék meg ezeket az állatokat, és gyűjtsenek róluk tudományos értékű adatokat.
Napjainkra azonban teljesen megváltozott a helyzet. Ma már jó néhány kutató rendszeresen lemerül, hogy védőketrecen kívül gyűjtsön adatokat az óceán nagyragadozóiról. Közülük a két leghíresebb hölgy Ocean D. Ramsay és a Bahamákon élő olasz származású Cristina Zenato.
Ramsay viszont első a hölgyek között abban, hogy rendszeresen merül visszatartott lélegzetvétellel a legveszélyesebbnek kikiáltott nagy fehér cápával.
A légzőkészülékes búvárkodás úttörői, a francia Jacques Yves Cousteau, illetve az osztrák származású tengerbiológus, dr. Hans Hass voltak az elsők, akik az 1940-es évek legvégétől, illetve az 1950-es évek elejétől kezdve, víz alatti portyáik során többször is szembetalálkoztak a világtenger hírhedt ragadozóival. Kezdetben azonban
a tengerkutatás e nagynevű ikonjai sem tudták teljesen kivonni magukat a cápákat övező negatív előítéletek hatása alól.
Cousteau 1953-ban megjelent, A csend világa című világhírű könyvében még azt írta, hogy a búvár első számú gyűlölt ellensége a cápa. Cousteau kapitány korai véleménye szerint a cápák teljesen kiszámíthatatlanok, és sohasem lehet megjósolni, hogy egyik pillanatról a másikra mit fognak tenni. Leírta, hogy társával, Dumas-val együtt szinte halálfélelmük volt a nagy fehér cápával történt legelső, véletlenszerű találkozásuk során, amikor az Azori-szigetek térségében merültek.
Szinte megdermedtek a félelemtől, amikor a zöldes víz homályából egyszerre csak kibontakozott a hatalmas ragadozó sziluettje.
Hans Hass professzor volt az első, aki merülései során a tudós érdeklődésével fordult a cápák felé.
Azonban ő sem félelem nélkül tette ezt. Érintetlen mélységekben című könyvében visszaemlékezett, hogy első, 1949-es egyszemélyes vörös-tengeri expedícióján ugyancsak a torkában dobogott a szíve, amikor Szudánban, a helyiek figyelmeztetése ellenére is beugrott az Angaros korallzátony – amelynek még a neve is azt jelenti, hogy a „cápák anyja” – cápáktól nyüzsgő vizébe.
Hass ugyancsak Szudánban, a Sanganeb atoll külső leszakadásánál találkozott életében először nagy fehér cápával, és mint írta, gyorsan menekülőre kellett fognia a dolgot.
Azok az első elszánt pionírok, akik az 1990-es évek legelején a közvélemény legnagyobb megrökönyödésére, a védőketrec biztonságát elhagyva, szabadmerüléssel merészkedtek be a nagy fehér cápák felségterületére, dél-afrikai kutatók voltak. A közvélekedést ekkoriban még igencsak Steven Spielberg 1975-ben bemutatott Jaws (Állkapcsok, nálunk A cápa) című mozifilmje befolyásolta,
amelyben kegyetlen és konok gyilkosként ábrázolták a nagy fehér cápát.
Nem véletlen, hogy sokan elmeháborodottként tekintettek a legelső pionírra, a dél-afrikai André Hartmanra, amikor elkezdett nagy fehér cápákkal úszkálni a Gansbaai melletti Deyer-sziget vizein. A mestert tanítványa, Michael (Mike) Rutzen követte a sorban. Rutzennek sikerült eddig talán a legtöbb tapasztalatot összegyűjtenie a nagy fehér cápákkal történő szabadmerülésről.
Persze, önként adódó kérdés, vajon mi értelme van az efféle kockázatos megfigyeléseknek, amikor a védőketrecben jóval nagyobb biztonságban van a búvár.
A magyarázat magában a védőketrecben rejlik.
A fémszerkezet mágneses tere erősen stimulálja a nagy fehér cápa mikrofeszültséget érzékelő szervét, az úgynevezett Lorenzini-ampullákat, tehát a ketrec közelében az állat viselkedése is megváltozik. Az etológiai megfigyeléseknél pedig arra kell törekedni, hogy lehetőség szerint még a legkisebb zavaró körülményt is kiküszöböljék.
A cápák valós magatartásának minél jobb megismerése mind a fajvédelemhez, mind pedig – az amúgy nagyon ritka – cápatámadások elkerüléséhez nyújthat komoly adalékot.
Ocean D. Ramsey-t méltán tekinthetjük a női búvárok Mike Rutzenjének. Ramsey versenyszerűen űzte a szabadtüdős merülést, aminek igen nagy hasznát veszi a nagy fehér cápákkal végrehajtott rendkívül látványos merülésein.
A nyíltkörös légzőkészülékből kilélegzett levegő keltette zaj ugyanis zavaró tényező lehet a hangokra és a víz alatti rezonanciákra különösen érzékeny nagy fehér cápa – és természetesen más cápafajok – megfigyelésénél. Ocean D. Ramsey többek között ilyen megfontolásból szokott visszatartott lélegzetvétellel lemerülni kedvencei közé. (Nagyobb mélységben vagy hosszabb időtartamú megfigyeléseknél természetesen nem mellőzhető a légzőkészülék.
A tengerbiológusok egy része ehhez azonban nem a hagyományos nyíltkörös légzőkészüléket,
hanem a félig vagy teljesen zárt rendszerű és ezért tökéletesen zajtalanul működő újralélegeztetőt használja.) Ramsay előszeretettel merül nagy fehér cápákkal a mexikói Guadalupe-sziget vizein.
A sziget, amely mintegy 400 kilométerre nyugatra fekszik a Kaliforniai-félsziget partvidékétől,
a világ egyik leghíresebb nagy fehér cápás merülőhelye.
Ideálisak az adottságai; a rendkívül jó látótávolság miatt itt sokkal gyakrabban és biztonságosabban hajthatóak végre szabadmerülések a sziget ikonikus tengeri ragadozóival, mint a hűvös és gyakran zavaros dél-afrikai vizekben.
Ramsay eseményszámba menő merüléseivel elsősorban azt szeretné demonstrálni, hogy a sokak szemében még ma is kegyetlen gyilkosnak számító nagy fehér cápával kapcsolatos hiedelmek többsége nem megalapozott.
A cápának fontos felismernie az embert, a hozzá lemerülő búvárnak pedig az állat hangulatát.
Ez utóbbinak több jól azonosítható, illetve felismerhető jele van. A nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) más cápafajokhoz hasonlóan testbeszédjelekkel fejezi ki aktuális hangulatát.
Először szintén egy dél-afrikai kutató, Chris Fallows ismerte fel a Vals-öbölben található Fóka-sziget körüli vizek nagy fehér cápáit tanulmányozva, hogy az egyedek jól elkülöníthető testbeszédjelekkel kommunikálnak egymással. Mike Rutzen megfigyelései szerint a nőstény nagy fehér cápák sokkal békésebbek, és jobban elfogadják az ember közeledését, mint a hímek.
Rutzen ennek tesztelésére egy különleges – és nem éppen nyúlszívűeknek való – módszert fejlesztett ki. Merülés előtt a hajó közelébe csalogatott egyedeket gondosan megfigyeli,
majd a csali miatt a fejét a vízfelszín fölé emelő nagy fehér orrát megsimítja.
Az a cápa, amelyik ezt hagyja, és a rosztruma ( az orrporca csúcsának) megérintésével kataton állapotba kerül, az úgynevezett „playful” („játékos”) egyed, amelyik elfogadja a búvár közeledését.
Az orrsimítást kikerülő cápával azonban célszerű óvatosan viselkedni, és kerülni kell a vele történő merülést – Mike Rutzen szerint. Ocean D. Ramsay sokat merített dél-afrikai kollégái tapasztalataiból, amikor első nőként tervezte meg szabadtüdős merüléseit nagy fehér cápákkal. Ő is azt vallja, amit Rutzen; az első és legfontosabb feltétel a tökéletes nyugalom, a félelem- és stresszmentesség.
Ez ki kell hogy fejeződjön a búvár mozdulataiban is: nyugodt, egyenletes tempóban, hirtelen mozdulatokat kerülve kell az állat felé közeledni,
hogy a cápa is felismerje, a felé közeledő embernek nincsenek ellenséges szándékai, ám nem is tart tőle.
Ez a fajta közeledés, a cápa és a búvár közötti sajátos barátság egészen odáig fejlődhet, hogy – mint a beágyazott videón is látható –, a hatalmas ragadozó békésen tűri, amint Ramsay a hátúszójába kapaszkodik, és együtt úsznak tovább.
A csinos tengerbiológus nem öncélúan vállalkozik ezekre a látványos kalandokra. Úgy gondolja, hogy a cápákkal történt merüléseiről készített fotói és videói
sokkal közelebb hozzák a tengeri élővilágot, és benne az igen rossz hírnévnek örvendő cápákat is, a nagyközönséghez.
A környezetszennyezés és az egyre aggasztóbb méreteket öltő túlhalászás, különösen a destruktív halászati módszerek terjedése komoly fenyegetést jelent a tenger lakói számára.
A kedvezőtlen tendencia megállításához, a tengerek megóvásához elengedhetetlen a szemléletváltás – vallja a hawaii tengerbiológus. „Azt remélem, és ez a személyes tapasztalatom is, hogy egyre jobban növekszik azoknak a száma, akik fontosnak tartják a tengeri természetvédelmet. Üdítő látni, hogy hány ember érdeklődik és vállal aktív szerepet napi szintű és nagyobb tengervédelmi projektekben” – nyilatkozta Ocean D. Ramsay. Fáradhatatlanul dolgozik e cél érdekében.
A tengeri környezettel és élővilággal, illetve a cápák védelmével kapcsolatos kurzusai, terepi projektjei egyre népszerűbbek, főleg a fiatalok között. Nem véletlen, hogy szakmailag formabontó módon, megértve az „idők szavát”, nem is annyira a szakcikkeket, hanem a közösségi médiát tekinti a legfontosabb eszköznek ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: valamennyien felelősséggel tartozunk környezetünk és a tengerek megóvásáért. Az óceán szőke nagykövetének üzenetét minden bizonnyal egyre többen fogják meghallani.