Válik az Oscar-díjas sztár

Cuba Gooding Jr., Sara Kapfer, A komornyik premier
A pár még 2013-ban a színész A komornyik című filmjének premierjén
Vágólapra másolva!
A 2014-ben beadott hivatalos különválasztási kérelem után végleg elválik Cuba Gooding Jr. és felesége, Sara Kapfer. A pár több mint húsz évet töltött együtt.
Vágólapra másolva!

A korábban az általános iskolai tanárként dolgozó nő által beadott papírokra a színész most azzal reagált, hogy elege van a bizonytalanságból, és teljes körű válást kér.

Gooding beadványában közös jogi és fizikai felügyeletet kér közös gyermekükre, a tízéves Piperre, és egyúttal arra is kész, hogy feleségtartást fizessen jövendőbeli exnejének.

A pár még 2013-ban a színész A komornyik című filmjének premierjén Forrás: Jason Merritt / Getty Images North America / AFP

Cuba Gooding Jr. és Sara Kapfer még a középiskolában jöttek össze, majd 1994-ben hét év együttjárás után kötöttek házasságot – érdekes egybeesés, hogy pont abban az évben, amikor az O.J. Simpson-féle gyilkosság történt, a színész pedig nemrégiben az ő bőrébe bújt az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy című sorozatban.

Az említett kislányon kívül a párnak két fia is van: Spencer a házasságkötés évében született, Mason pedig két évre rá, így ők már nagykorúak, ezért érinti a gyerekfelügyeleti kérelem csak Pipert.