Vágólapra másolva!
A síszövetség hivatalos orvosa, Dr. Tállay András amondó, Miklós Edit nagyon súlyos sérülést szenvedett, de van példa a sikeres visszatérésre, és egy olyan sportolóról van szó, aki nem ismeri a lehetetlent.

Miklós Edit súlyos zauchensee-i sérüléséről először kaphattunk hivatalos szakmai értékelést, mégpedig a Magyar Sí Szövetség, így a válogatott sízők hivatalos csapatorvosától, Dr. Tállay Andrástól, az Országos Sportegészségügyi Intézet ortopéd sebész főorvosától.

Dr. Tállay András Forrás: sielok.hu

„A leletek még nincsenek a kezemben, de annyit már tudok, hogy Miklós Editnek mindkét térde meglehetősen súlyosan sérült – mondta az Origo megkeresésére, az éppen egy ausztriai kongresszuson tartózkodó Tállay doktor. – A bal térd az egyszerűbb eset: ott az elülső keresztszalag, a belső oldalszalag sérült, valamint a belső meniszkuszt kellett visszavarrni.

Az egyetlen jó hír a közvetlenül a sérülés után felállított diagnózishoz képest, hogy a térdkalács viszont mégsem ficamodott ki."

Miklós Edit hatalmasat bukott, helikopter vitte el

A diagnózis felállítását követő több mint négyórás műtét után Miklós Edit már másnap nagyon bizakodóan nyilatkozott a felépülését illetően, úgy számolva, hogy már szeptemberben hóra állhat. De mennyi ennek a realitása az orvos szerint, illetve hogy zajlik majd a rehabilitáció?

„Rögtön a műtét másnapján felkerült Edit lábaira egy passzív mozgató sín, amiben egy motor végzi a láb mozgatását, a nyújtást és a hajlítást. Ennek a minél korábbi felszerelése azért fontos, hogy elkerüljük a hegesedést, illetve ugyanilyen fontos az izmok folyamatos munkában tartása, erősítése anélkül, hogy az ízületeket terhelnénk. Jó lenne, ha tudna mankózni, de az, ugye, nehéz úgy, hogy mindkét lába sérült."

A műtét másnapján mégis előkerültek a mankók:

„Habár mindkét térd súlyosan sérült, egyáltalán nem irreális Edit reménye, hogy nyár végén, illetve szeptemberben már hóra álljon. A rehabilitációban nagyon fontos, hogy Editnek páratlan fizikuma van, ami óriási akaraterővel párosul. Ha valakinek sikerülhet a visszatérés ennyi idő alatt, akkor az ő."

Pontos méréseket a főorvos szerint nagyjából fél év múlva lehet végezni, akkor kerülhet sor egy MR-vizsgálatra, illetve akkor lehet tesztelni, hogy mennyire sikerült stabilizálni a térdeket, milyen terhelést képesek elviselni a műtét után.

Bármilyen terhelést képes elviselni:

A magyar alpesi síző, aki balesetét megelőzően az ötödik helyen állt a lesiklás szakági világkupa-versenyében, nem titkolja, hogy visszatérése után továbbra is az éremszerzés, sőt, akár az aranyérem a célja a pjongcsangi téli olimpián.

„Mindenki tudja, Edit is, a szövetség is, és én is, hogy ezeknek az álmoknak a valóra váltásához rengeteg kompromisszumot kell kötni a rehabilitáció során. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy egy sportoló számára az olimpia mindennél fontosabb.

A legveszélyesebb ellenfél

A hasonlóan súlyos sérülések velejárói ennek a sportágnak, különösen a térd számít veszélyeztetett területnek. Tállay doktor csak néhány példát említ, így Marc Girardellit, Ivica és Janica Kostelicet, Kjetil Andre Aamodtot, vagy az utóbbi időkből Lindsey Vonnt és Aksel Lund Svindalt. Lindsey Vonn ebben a 2013-ban schladmingi bukásban, példáu ugyancsak térdszalagszakadást szenvedett, 2015-ben Super G-ben és lesiklásban is megnyerte a Vk-sorozatot:

„Ők kivétel nélkül mindannyian vissza tudtak térni – mondja Tállay doktor, azt viszont elismeri, hogy százszázalékos állapotot nem szabad remélni. – A százszázalékos az az új állapot, olyan pedig már nem lehet egy térd egy ilyen sérülés után.

és a fenti példák is mutatják, hogy még a legsúlyosabb sérülés után is lehet még nagyon komoly eredményeket elérni a pályán.

Már hazai pályán folytatja a rehabilitációt

Miklós Edit hétfőn már elhagyta azt az Innsbruck melletti klinikát, ahol a baleset után megoperálták, hogy a következő időszakban szülővárosában, Csíkszeredán gyógytornászával, Zakariás Évával dolgozzon a minél előbbi és minél sikeresebb visszatérésen.