Ne habozzon! Pályázzon! Rohamosan fogy a pénz

forint, kifizetés, Áfa kifizetés, Áfapénzek visszafizetése
Vágólapra másolva!
Ma nulla órától nyújthatták be igényléseiket a kis- és középvállalkozások két népszerű, kapacitásbővítő beruházásokat támogató pályázatra. Ugyanakkor az alig pár óra leforgása alatt beadott pályázatok nagy száma és a kért támogatási összegek azt mutatják, még az összesen 38 milliárd forintos keretösszeg sem lesz elegendő a fejlesztést tervező vállalalatok igényeinek kielégítésére. A beadási lehetőségek még nyitva állnak, de érdemes a pályázást tervező vállalatoknak sietniük, hiszen a túljelentkezés miatt bármikor előrébb hozhatja a beadási határidőt az irányító hatóság – hívja fel a figyelmet a Goodwill Consulting pályázati tanácsadó cég.
Vágólapra másolva!

Két, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások körében kifejezetten népszerű, összesen 38 milliárd forint keretösszegű kapacitásbővítő beruházásokat támogató pályázatra nyújthatták be igényléseiket ma nulla órától a vidéki székhellyel, telephellyel rendelkező vállalatok.

Bővítésre

A termelési bővítést célzó GINOP-1.2.1 pályázaton eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, de akár még informatikai fejlesztésre is igényelhetnek támogatást a gyártó, feldolgozó vállalkozások.

A pályázatot kifejezetten a nagy projektek számára írták ki,

hiszen maximum 50 százalékos intenzitás mellett minimum 25, maximum 500 millió forint támogatást lehet nyerni. A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg 18 milliárd forint volt, amelyet a tervek szerint 150-250 nyertes pályázó között osztanak majd szét.

Nagyon népszerűek a pályázatok, rohamosan fogy a rendelkezésre álló keret Fotó: Hirling Bálint [origo]

A kora délutáni adatok szerint ugyanakkor

alig pár óra leforgása alatt 210 pályázatot adtak

be a hazai vállalkozások, a mintegy 28 milliárd forintnyi igényelt támogatás pedig már most a másfélszerese a rendelkezésre álló keretösszegnek. „Nem kell azonban aggódniuk azoknak a vállalkozásoknak sem, amelyek bár szeretnének indulni a pályázaton, de ezt eddig még nem tették meg. Ennél a kiírásnál határnapok szerinti, úgynevezett szakaszos elbírálás történik, ez alapján elviekben 2017. február 28-ig minden vállalkozás benyújthatja az igénylését. Érdemes ugyanakkor mielőbb megtenni ezt, hiszen

– emeli ki Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Kapacitásbővítés

A másik, szintén ma nulla órától beadható GINOP-1.2.2-16 pályázattal alacsonyabb összegű kapacitásbővítő beruházásokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, információs technológiafejlesztésre, vagy akár online megjelenésre is pályázhatnak a vidéki székhellyel és/vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások.

A minimum 5, maximum 40 millió forint támogatást biztosító kiírás

népszerűségét – a kedvelt fejlesztési területek mellett – annak is köszönheti, hogy akár 50 százalékos támogatási intenzitás mellett is lehet rá pályázni.

„Érdemes tehát itt is mielőbb benyújtani a támogatási kérelmeket, mert a kormányrendelet szerint,

Mi azt tapasztaltuk, hogy bár a pályázat 0 órától volt benyújtható, már 0 óra 1 perckor száz fölötti sorszámon rögzítette a rendszer az egyes pályázatok beadását. Ugyanakkor itt sincsenek még a pályázni szándékozó vállalkozók elkésve, a koradélutáni statisztikai adatok szerint

így várhatóan 1-2 nap még a kapacitásbővítést tervező vállalkozások rendelkezésére áll" – teszi hozzá Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.