Megemelt kerettel indultak a népszerű pályázatok

Nem ér majd semmit a betétbe tett pénzünk, bankbetét, kamattartás, jegybank, forint, bankjegy, készpénz
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szerdától nyújthatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) két népszerű pályázatára, mindkét felhívásnál csaknem duplájára emelkedett az igényelhető összeg felső határa - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár felhívta a figyelmet:

a kkv-k termelési kapacitásainak bővítésére 18 milliárd forint áll rendelkezésre,

az elnyerhető vissza nem térítendő forrás 25 és 500 millió forint között lehet.

Akár 500 milliót is lehet nyerni Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A támogatást új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, az ehhez kapcsolódó gyártási licenc, know-how beszerzésére, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására fordíthatják a vállalkozások, valamint infrastrukturális és ingatlan-beruházásokra, információs technológiafejlesztésre.

A kapacitásbővítő beruházások támogatására kiírt felhívásnál 21 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások,

az elnyerhető összeg 5-40 millió forint között lehet.

A támogatásból új, modern eszköz- és gépparkok beszerzésére nyílik lehetőség, valamint megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, információs technológia-fejlesztésre vagy honlapkészítésre - közölte Rákossy Balázs.