Megint letartóztatták a balhés sztárt

Shia LaBeouf
A színész tavaly novemberben egy premieren
Vágólapra másolva!
Shia LaBeouf megint nem bírt magával: ezúttal New Yorkban, egy múzeum előtt került összetűzésbe egy fiatal férfival, akit jól helyben is hagyott, ezért a rendőrség lefogta.
Vágólapra másolva!

A harmincéves színész a szóban forgó helyszínen egy tüntetésen vett részt, amelynek keretében Donald Trump elnöksége ellen tiltakoztak. A New York-i rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint LaBeouf ennek során megragadta egy 25 éves férfi sálját. Már ezzel megkarmolta áldozata arcát, majd ellökte, amitől az illető a földre esett.

A színész tavaly novemberben egy premieren Forrás: Matt Winkelmeyer / Getty Images North America / AFP

A rendőrök csütörtökön hajnali fél egykor tartóztatták le a sztárt, rendbontás és bántalmazás gyanújával, de még a reggeli órákban el is engedték. Áldozata nem szorult orvosi segítségre, és az incidens után is a helyszínen maradt.

LaBeouf a megmozduláson Forrás: Timothy A. Clary / AFP

„A tiltakozás nem annyira Trump ellen, mint inkább a megosztottság ellen szól. Úgy értem,

– nyilatkozta korábban a színész a megmozdulásról, amely során bántalmazta az említett férfit.

LaBeouf egyébként nem egyszer keveredett már kocsmai verekedésbe, balhézott részegen egy musical előadásán, hatolt be hajnalban illetéktelenül egy patikába, sőt egyszer még a saját barátnőjével is erőszakoskodott. Legutóbb nyilvános részegeskedés miatt tartóztatták le.