Vágólapra másolva!
Borsos Gábor és a bosnyák Mirza Basic két szettben legyőzte Fucsovics Mártont és Gödry Leventét kedden a budapesti, 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztorna páros versenyében a BOK Csarnokban.

A szervezők terveihez képest több mint egyórás csúszással kezdődött a három magyart is felvonultató páros meccs. Előzőleg ugyanis 2 óra 22 percig tartó találkozón kapott ki a második helyen kiemelt ukrán Szerhij Sztahovszkij - aki verte már meg Roger Federert is - a szlovén Blaz Kavcictól.

Az egyesben a nap folyamán már búcsúzó Borsos és bosnyák társa mindvégig kézben tartotta a meccset az ezúttal haloványabb - de a Davis-kupában már sokszor bizonyító duó ellen. Az első szettet Borsos ugyan nem tudta kiszerválni 5:4-nél, ám a rövidítésben javítottak, aztán a folytatásban Fucsovicsék már csak egy gémet hoztak össze. A mérkőzés 1 óra 5 percig tartott.

A rendezők a délután folyamán közzétették, hogy az első helyen kiemelt Lukas Lacko betegség miatt visszalépett. A szabadkártyával induló Balázs Attila - aki 283. a rangsorban - így nem a világranglistán 104. Lackóval játszik szerdán, hanem a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára került olasz Gianluigi Quinzivel (296.).

Eredmény, páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Borsos, Basic (magyar, bosnyák)-Fucsovics, Gödry (magyar) 7:6 (7-2), 6:1.