A mozi igazi vetélytársa nem a letöltés

Vágólapra másolva!

A Cinema City mozihálózat családi vállalkozásként indult 1929-ben, Haifában. Első európai mozijuk 1997-ben Magyarországon nyílt, azóta gyakorlatilag monopolhelyzetet vívtak ki a multiplexeikkel. A mozilánc alapítójának unokája – egyben a vállalat vezérigazgatója –, Moshe „Mooky” Greidinger leült velünk beszélgetni a magyar mozihelyzetről. Mesélt arról, mely filmek okoztak tavaly meglepetést, minek tudja be a régióban kivételesen erős magyar szinkronpártiságot, milyen új fejlesztéseket terveznek a hazai hálózatban. És persze rákérdeztünk, mi állt a MOM Park és a Mammut mozik bezárása mögött.

Huszár András

Vágólapra másolva!

mozi Cinema City Moshe Greidinger

Negyven éve kezdte a szakmát…

Attól függ, honnan számoljuk. Ha onnantól számoljuk, amikor először dolgoztam moziban jegyszedőként, büfésként, akkor talán még régebben. Nagyon fiatalon kezdődött, olyan tízéves lehettem. De mindent egybevetve, valóban, cirka negyven éve vagyok a moziiparban.

Moshe „Mooky” Greidinger Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A nagyapja alapította a Cinema City vállalatot, családi vállalkozásként. Sosem volt kérdés, hogy ön is ezzel fog foglalkozni, és nem mondjuk a szórakoztatóipar másik térfelén, rendezőként, producerként, színészként?

Nem. Azt hiszem, kezdettől egyértelmű volt, hogy a mozis üzletágban fogok elhelyezkedni, annak különböző aspektusaival foglalkozva: üzemeltetés, forgalmazás, terjesztés. Nem rémlik, hogy valaha úgy képzeltem volna, hogy nagy színész lennék.

Mi alapján állítják össze azt, hogy adott időben – havi vagy éves bontásban – milyen filmek fussanak egy moziban? Mik a szempontok a forgalmazókkal folytatott tárgyalásokon?

A munkám sokkal izgalmasabbnak hangzik, mint amilyen valójában: alig van befolyásunk arra, hogy milyen filmek kerülnek majd a mozikba. Nem mi gyártjuk őket, és szoktunk ugyan forgalmazni, de ez elhanyagolható részét képezi a tevékenységünknek. Úgy néz ki a termékek áramlása, hogy minden évben érkezik hozzánk 250-300 film a forgalmazóktól. Több ezer film készül persze évente világszerte, de nem ajánlják fel mindegyiket, ezek csak a jelentősebbek.

Alapvető változás, hogy harminc-negyven évvel ezelőttig rengeteg önálló mozi létezett. A mozitulajdonosnak egy darab nagy vászon állt rendelkezésére Budapest közepén, el kellett döntenie, mi fog futni rajta a nyáron. A Star Wars-t vagy a Transformers-t válasszuk? James Bond legyen, vagy A Karib-tenger kalózai? Egy lapra kellett feltenni mindent. Ha kaszált a Star Wars, akkor örült az ember, de ha épp egy másik filmet választott, annak már kevésbé.

Peter Mayhew és Harrison Ford a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Ma a multiplexekben mindent be tudunk mutatni. Jó, persze, van olyan, hogy egy kisebb filmet itt-ott nem tudunk műsorra tűzni, de alapvetően vállaljuk azokat is. Az első héten dől el, mi maradhat, és meddig. Akkor hoznak ítéletet azok, akik – fogalmazzunk úgy – a legobjektívebb döntőbírók: a vásárlók. Ami érdekli őket, az tíz hétig is futhat. Ami nem, az egy hét után lekerül a műsorról.

Manapság leegyszerűsödött a helyzet. Szívesen mondanám persze, hogy kurátorként válogatunk filmeket, de

az az igazság, hogy megvesszük a nagy többséget, aztán várjuk a közönség döntését.

Ha nagy az érdeklődés valami iránt az első héten, megtehetjük, hogy újabb vetítéseket hirdetünk meg. Ha csökken, akkor meg áttesszük egy kisebb terembe.

Ez a rugalmasság a multiplexek előnye – annak, hogy az Arénában 23 termünk van, a Westendben meg 14. Az itteni embereink keményen dolgoznak a műsorrend alakításán, rajta kell tartaniuk az ujjukat a mozi ütőerén, a hétvégi számok alapján variálni. Lehet, hogy jó PR egy film számára, ha nem lehet jegyet venni rá, de ha meg tudunk tölteni vele még egy termet, miért ne tennénk meg.

A Cinema City mozi a Westendben Forrás: Cinema City/Schumy Csaba

Minden filmet egyesével tárgyalnak le a forgalmazókkal?

Ez függ a forgalmazótól és a filmtől is. Egyes forgalmazókkal olyan kapcsolatban állunk, hogy előre le van fektetve a menete a tárgyalásnak, másokkal külön kezeljük a blockbustereket, a középkategóriás filmeket, meg a szerényebbeket. A forgalmazó az első számú partnerünk, az egyértelmű.

Természetesen mi mindig szeretnénk egy kicsit kevesebbet fizetni, mint amennyit kérnek, ők meg egy kicsit többet szeretnének kapni, mint amennyit ajánlunk, de nem futunk bele nagy meglepetésekbe. Olyan nincs, hogy egy nap vásárolunk egy filmet öt euróért, másnap meg egymillióért. Mivel százalékos részesedésekről van szó, mindkét fél elégedetten távozhat.

És mennyire függ a nyereségességük az olyan nagyszabású, eseményszámba menő bemutatóktól, mint például a Star Wars hetedik része vagy a szuperhősfilmek?

Mi azt tudjuk szolgáltatni, amivel rendelkezünk, a forgalmazók meg azt adják, amivel ők rendelkeznek. Nagyon is függünk egymástól. Nekik szükségük van a mozitermeinkre, nekünk meg a filmekre, mert hát nem azért ruháztunk be egy mozira, hogy üresen álljanak. Szerintem ez nem arról szól, hogy függetlenek vagyunk-e, minden tárgyalás, egyezkedés kérdése.

Én inkább úgy értettem, hogy a hollywoodi stúdiók léte is egyre inkább a gigaköltségvetésű, nagy hozamú filmjeiktől függ, és moziüzemeltetőként is könnyebb sok embert ültetni a moziszékekbe egy-egy ilyen nagy dobással.

Repesnék az örömtől, ha minden héten egy új Star Wars- vagy Bond-filmet mutathatnék be, de ez csak egy szép álom. Erősebb és gyengébb bevételeket hozó filmek váltakoznak. Néha akad egy-egy kellemes meglepetés, ilyen volt tavaly a Deadpool, ami duplán teljesítette az előzetes várakozásainkat. Néha meg egy blockbuster csak a felét hozza annak, amire számítottunk.

Nézzük például a 2017-es évet! Papíron remek évnek ígérkezik.

Nem tudjuk, mi lesz az idei Deadpool vagy az idei Zootropolis, a nagy meglepetések, de azt már látjuk, miből érkezik folytatás. Megérkezett A sötét ötven árnyalata, aztán jön a Halálos iramban 8.¸A galaxis őrzői 2., az ötödik Karib-tenger kalózai, az ötödik Transformers, a következő Pókember. Vagy év végén ott a Star Wars 8. Ez a felhozatal bőven megfelel.

Jason Statham és Dwayne Johnson a Halálos iramban 8 című filmben Forrás: Fórum Hungary

Amikor a 3D berobbant az Avatar-ral, a szakmában úgy üdvözölték, mint a moziipar megmentőjét: végre valami, amit otthon nem lehet reprodukálni. Most sincs sokaknak 3D-tévéje, de azért sok idő eltelt. Mit gondol a 3D-s mozizás mai állásáról?

Szerintem hatalmas népszerűségnek örvend, Magyarországon meg aztán különösen. Ez az egyik bástyája a 3D-nek a régióban. Úgy gondolom, az emberek – a vásárlók – mostanra ráéreztek, hogy nem kell mindent 3D-ben nézni. Az Avatar után még másképp volt. Ha egy film plakátjára rányomták a 3D plecsnit, a nézők beültek rá. Pedig nem való minden filmhez a 3D, és a technológiának is vannak különböző szintjei, változó a színvonal.

Mindenki… vagyis nem mindenki, de sokan akarják 3D-ben látni a Star Wars-t vagy A Karib-tenger kalózai-t. A kisebb filmek esetén a 3D néha elég gyatra, nem üti meg a mércét, semmi értelme kifizetni a magasabb jegyárat a szemüveg miatt. Meggyőződésem, hogy a nézők a legokosabbak: ők tudják, mit akarnak látni ebben a formában, mire hajlandóak költeni.

Az IMAX-terem közönsége a Cinema City Aréna moziban Forrás: Cinema City

Vegyük az IMAX-et! Az egy csúcstechnológia: a legszebb képet, a legjobb hangot is az IMAX szolgáltatja. És ott részesül a néző a legjobb 3D-élményben. Megint csak a vásárló szava dönt. Egy romantikus komédiánál, teszem azt, nem fog hiányozni a nézőnek az IMAX, megelégednek a nagyvászonnal, a Star Warst azonban csak és kizárólag IMAX-ben lesznek hajlandóak megnézni.

Vagy ott a 4DX, ami egy újfajta attrakció. Huszonnyolc termet működtetünk a hálózatunkban, nagy sikerrel. Ebben Magyarország szintén élen jár, a magyarok lelkesen fogadják ezeket a speciális formátumokat, az IMAX-től a 4DX-en át a VIP-termekig. Január 16-án nyitottuk meg a második 4DX-termünket az országban, ami komoly beruházás, nagyjából egymillió euróba kerül mindössze egy vászon. Győrben avattuk fel, nem ez lesz az utolsó.

A Cinema City egyik 4DX-terme Forrás: Cinema City

Említett pár magyar sajátosságot a környező országokhoz képest. Miben különbözik még a magyar piac mondjuk a romántól vagy a lengyeltől, akár mozilátogatási szokásokat, akár a műsorrend kialakítását tekintve?

Nézze, a közép-európai országoknál eltérő ütemben folynak a fejlesztéseink. 1997-ben érkeztünk Magyarországra, és akkoriban jött ki egy új magyar film, A miniszter félrelép. Nem tudtam róla semmit, de többen is mondták, hogy ez nagy dobás lesz, úgyhogy bemutattuk, és tényleg szépen teljesített. Ennek már húsz éve, és a magyar felvevőpiac rendkívül érettnek számít. Az emberek szeretnek moziba járni, értékelik a különböző formátumokat, fontos számukra a mozitermek színvonala. És komoly hagyománya van a magyar filmkészítésnek is.

Szóval hatalmas különbségek nincsenek, de minden ország saját egyéni karakterisztikával rendelkezik.

Romániában húszmillióan élnek, és jelenleg ugyanannyi, vagy kicsivel több mozitermet működtetünk ott, mint Magyarországon.

Viszont akár meg is duplázhatjuk a számukat. A magyar piac ennyit már nem bírna el, de még van hová fejlődni, új ötleteket alkalmazni a moziélmény fokozására.

A másik, hogy pár évente fel kell újítani a meglévő termeinket, lecserélni a székeket. A Westendben, a Camponában teljes felújítást végeztünk, Győrött, Debrecenben, Szegeden is megcsináltuk. Ott új IMAX-vásznat is telepítünk: önmagában a vászon cseréje csaknem százezer euróba kerül, maga az anyag méregdrága. Öt évig még el lehetne vegetálni a jelenlegi vászonnal is, az átlagembernek nem tűnne fel, azt mondaná: de hát ez a legütősebb vászon az országban! Viszont nem elégíti ki a kívánalmainkat. Kilenc éve üzemel, ideje lecserélni.

Ami nekem még feltűnt, hogy a szomszédos országokban jellemzően még mindig eredeti nyelven, felirattal mutatják be a legtöbb filmet, míg nálunk a szinkron dominál, az elmúlt tíz évben áttevődtek rá a hangsúlyok. Ön ezt mivel magyarázza?

Ízlésbeli, kulturális különbségekkel. Menjen el Franciaországba! A filmek 99 százalékát francia szinkronnal mutatják be. Imitt-amott el lehet csípni eredeti nyelvű vetítéseket – leginkább Párizsban, ahol tízmilliós lakosságot kell kiszolgálni –, de mindent leszinkronizálnak. Németországban nemkülönben. Izraelben ezzel szemben csak a gyerekfilmekhez készül szinkron.

Magyarországon a szinkron népszerűségre tett szert. Arra következtetek, megnőtt a piac, mert a forgalmazó részéről ez nagyobb befektetést igényel, mint a mi részünkről. Nem mi döntjük el, mit szinkronizáljanak le, mi csupán közöljük a forgalmazókkal, hogy az emberek igényt tartanak a szinkronra.

Nyilván pénz kérdése is a dolog, de inkább az számít, hogy a piac növekedésével a forgalmazók már jobban megengedhetik maguknak anyagilag a szinkronok gyártását. Mint mondtam,

végső soron a vásárló határoz minderről

– lehet, hogy nem egyik napról a másikra, de ha a forgalmazó szinkronizál egy akciófilmet, ami jól teljesít, akkor ezt egy újabb fogja követni, amit a rivális forgalmazó is észrevesz, és alkalmaz a saját filmjeinél.

Amúgy Lengyelországban is érezhetően növekszik a kereslet a szinkronizált filmekre. Románia még fiatalabb, majd elválik, náluk hogy alakul. De a kereslet jelöli ki az utat.

Azért is kérdeztem rá erre, mert a MOM Park és a Mammut mozik bezárásával pont azon kevés helyek közül szűnt meg kettő, ahol feliratos vagy eredeti nyelvű verziókat is vetítettek. Mi történt ezzel a két mozival? Hallani pletykákat török vetélytársakról, bérleti vitákról – mégis szűkül a felvevőpiac?

Nézze, a bevásárlóközpontok és a moziláncok üzemeltetése üzlet. Mindkét esetben lejárt a szerződés, és a bérbeadókkal való újratárgyalások nem vezettek sikerre. Nyomatékosítottuk, hogy csak olyan feltételek mellett tudjuk továbbra is vállalni a közös munkát, amelyek nemcsak az üzemeltetésre, a jegyárusításra terjednek ki, hanem arra is, hogy biztosíthatjuk-e a megfelelő körülményeket, és elvégezhetjük-e a szükséges fejlesztéseket. Nem jutottunk egyezségre. Sok sikert kívánok, bárki is veszi át őket.

Az egykori Cinema City mozi bejárata a budapesti MOM Park plázában Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A magunk részéről ez semmit nem változtat az üzletfilozófiánkon vagy a stratégiánkban. Épp ellenkezőleg: decemberben ünnepeljük meg az országba érkezésünk huszadik évfordulóját, folyamatosan keressük a lehetőséget új fejlesztésekre, a mozitermek számának növelésére. Mint annak idején, amikor megjelentünk Magyarországon, és míg mindenki más csak a fővárosra koncentrált, mi először vidéken vetettük meg a lábunkat – Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen és a többi –, majd csak utána álltunk neki terjeszkedni a fővárosban.

Magyarország kiemelten fontos, nagyon sikeres területe a Cinema City hálózatának. Most a véletlen folytán úgy esett, hogy zsinórban egymás után, három hónap leforgása alatt két mozink is bezárt, mert nem tudtunk olyan egyezségre jutni, ami garantálta volna a vásárlóinknak nyújtandó szolgáltatások szintjét. De nincs harag.

Mi a véleménye a streamingszolgáltatók térhódításáról? Valós veszélyt jelent a moziba járásra?

Nem hiszem. Két külön világ létezik a filmiparon belül. Az egyik a mozibemutatók világa, ami kétségkívül az elsődleges szerepet játssza. Kétlem, hogy azok a filmkészítők, akik a Star Wars vagy mondjuk a nyáron érkező Dunkirk mögött állnak…

Christopher Nolan nem egy iPhone kijelzőjére szánja az új filmjét.

Vagy akár egy nagy síkképernyős tévére. A moziélmény, a nagyvászon a célja.

A streamingszolgáltatók – Netflix, Amazon – roppant sikeresek. Óriási választékot kínálnak akár a filmek, akár a sorozatok terén. Megvan a szerepük. Azt szoktam mindig hangsúlyozni, hogy ha megnézzük, mennyire sikeres egy film egyéb platformokon – VOD-szolgáltatóknál, DVD-n, tévében –, minél többet kaszál a moziban, annál nagyobb sikert arat utána is. Ami elsőre nem tűnik logikusnak, gondolván, hogy aki lemaradt egy filmről a moziban, az majd megnézi otthon. De nem: megfeledkeznek róla. Ha viszont este elalvás előtt bekapcsoljuk a tévét, és látjuk, hogy épp a kedvenc Bond-filmünket adják, vagy a Micsoda nő!-t, leragadunk előttük, mert annak idején szerettük őket.

Richard Gere és Julia Roberts a Micsoda nő! című filmben Forrás: InterCom

Szerintem még mindig a mozi az első. Az emberek még mindig kimozdulnak otthonról, mert természetüknél fogva a közösségi élményre vágynak, arra, hogy lássák a világot, és mások is lássák őket; arra, hogy a barátaikkal töltsék az idejüket.

A mi igazi vetélytársaink nem az otthonülős programok, hanem a többi szabadidős tevékenység,

ami kirángatja az embert a négy fal közül – az éttermek, a sportesemények, az élő koncertek.

A 2017-es év elég nagyszabásúnak ígérkezik a magyar film szempontjából; minden idők legdrágább szuperprodukciói vetélkednek majd a nézőkért, és az alkotóknak nyilván az a céljuk, hogy a multiplexbe is eljussanak. Önök tervezik, hogy a szokottnál is jobban nyitnak majd a magyar filmek irányába?

Mi vagyunk az elsők, akik támogatjuk a magyar filmeket. Azt meg kell érteni, hogy az amerikai, a külföldi felhozatal így is, úgy is eljut hozzánk, a Star Wars vagy a James Bond, az mind adott. A plusz hozzáadott érték minden országban a helyi filmgyártásból kerülhet ki. A hazai gyártású film, az nekünk a hab a tortán. Mert tegyük fel, hogy egy remek évet zárunk, csupa szenzációs hollywoodi produkcióval. Ha e mellé még bejön négy-öt – jó esetben még több – szuper magyar film, azzal mi csak jól járunk. A kettő nem zárja ki egymást.

Úgy veszem észre, az elmúlt években változott a magyar filmek támogatottsága. Több filmet finanszíroznak, több pénzt tudnak rájuk szánni, bár a részletekkel nem vagyok tisztában. De mindenképp pozitív irányba tartunk, és mindenki nagy reményekkel néz a 2017-es év elébe. Tudom, előfordul, hogy egyesek felróják, miért nem támogatja a Cinema City ezt meg azt a magyar filmet. Baromság. Ha van potenciál egy magyar filmben, azt nyilván bemutatjuk.

Petrik Andrea és Nagy Ervin a Kincsem című filmben Forrás: Fórum Hungary

Olyan van, hogy bemutatunk egy filmet – most az mindegy, hogy magyar, amerikai vagy francia –, és egyszerűen nem ülnek be rá az emberek az első hétvégén. Hogy miért, azt nem tudhatjuk. De nem vesznek rá jegyet. Az adott film forgalmazója ennek érthető módon nem örül. A producer, a rendező sem, hisz minden energiájukat beleölték, szenvedéllyel csinálták. De

nem mi döntjük el, hogy a nézők mely termékekre adnak ki pénzt.

Nem kényszeríthetjük őket.

Mi megadjuk az esélyt, komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy a legtöbb magyar filmet nálunk is vetítsék – vannak olyan kis költségvetésű filmek, amelyeknek az alkotói meg sem keresnek minket, csak a művészmozikba viszik el az alkotásaikat, azokkal nem tudunk mit kezdeni. De aki megkeres, az kap egy esélyt. És nagyon optimistán tekintünk a magyar film fejlődésére. Tavaly Lengyelországban az öt legnézettebb filmből három hazai alkotás volt. Drukkolok, hogy ez önöknél is így legyen.

Milyen filmek tetszettek az utóbbi időből, amiket puszta szórakozásból nézett meg?

Sok jó film született mostanában, a 2016-os év például felülmúlta a várakozásainkat. De a magam részéről… tudja, minden tiszteletem a folytatásoké, akad köztük, amit kiválónak tartok, évről évre egyre javulnak. Régen ugye volt egy ilyen szabály, hogy az első film az igazi, a folytatások törvényszerűen gyengébbek. Ez már a múlté.

Ma a hetedik rész felülmúlhatja a másodikat,

vagy hasonló. Mint a regénysorozatoknál.

De tavaly nekem az eredeti ötletek okoztak meglepetést. A Disney-től a Zootropolis remek film, amit a gyerekek mellett a felnőttek is maradéktalanul élvezhettek. Nagyon tetszett a Deadpool is. Most érkeznek az Oscar-esélyes filmek, amik érdekfeszítőek. A Kaliforniai álom példának okáért a díjak ítélőbizottságai és kritikusok tetszését is elnyerte, és kiváló eredeti alkotás.

Ryan Gosling és Emma Stone a Kaliforniai álom című filmben Forrás: Freeman Film

Sokféle film szokott tetszeni, meg általában, szeretek moziba járni. Mindig kérdezik tőlem, mi a világ legjobb filmje. Miközben évente több ezer film születik, a filmgyártás legalább százéves múltra tekint vissza, lehetetlen egyre rámutatni, hogy na, ez a legjobb film. Ez olyan, mintha azt kérdeznék, melyik minden idők legjobb festménye, legszebb épülete. Mindenestre úgy vélem, az utóbbi idők filmtermésére nem lehet panaszunk. Egy filmnél elsősorban úgyis a történetmesélés számít: ha beránt a sztori, és két órára magával ragad, akkor az egy jó film. Oké, talán nem remek, de az is elég, ha jó.