Milyen igaziak ezek a rajzfilmfigurák!

Macskafogó
Vágólapra másolva!
Mindenki tudja, hogy a rajzfilmfigurák nem igaziak – na de biztos ez? Sok esetben ugyanis a rajzolt hősök azért olyan hitelesek, mert élő személyről mintázták őket. A másik oldalról pedig egyértelműen a nagyság jele, ha valakit animációs alkotásba foglalnak – mintha csak szobrot faragnának róla. Lássuk, kiket ért a megtiszteltetés!
Vágólapra másolva!

A Simpson család

Az animációs sorozat ötletgazdája, Matt Groening egyszer elmesélte, hogy Springfield leggonoszabb karakterét, Mr. Burnst saját középiskolai matektanáráról, a portlandi David Bailey-ről mintázta.

Az alkotó így állt nemes bosszút azért,

amiért a tanár annak idején az osztály bohócának nevezte, és mindig azzal fenyegette, hogy összeakasztják a bajszukat.

Forrás: FOX

Amikor pedig a figura konkrét megrajzolására került a sor, David Silverman animációs szakember egyéb inspirációkat is felhasznált: Mr. Burns testét az imádkozó sáskáéhoz hasonlóra rajzolta, fejéhez és arcához pedig Barry Dillert használta mintának, aki nem más, mint A Simpson család-ot sugárzó csatorna, a Fox alapítója...

Barry Diller tavaly februárban Forrás: Dave Kotinsky / Getty Images North America / AFP

South Park

Eric Stough animációs rendező a kezdetektől, azaz a kilencvenes évek elejétől ott volt a szókimondó rajzfilmsorozat alkotói, Trey Parker és Matt Stone mellett.

Az ötletgazdák még a középiskolából ismerik, hűségét pedig úgy hálálták meg,

hogy őt használták fel a Butters nevű naiv, ártatlan, hihetetlenül szerencsétlen, de végtelenül szimpatikus figura megalkotásakor.

Forrás: Comedy Central

A szőke hajú Stough pedig nemcsak külsőleg hasonlít rajzolt mására, de saját elmondása szerint majdnem olyan kedves is, mint Butters, és hozzá hasonlóan igen szigorúan nevelték a szülei. A karakter neve pedig onnan ered, hogy a South Park-os srácok elkezdték Little Brothernek (kistesónak) becézni kollégájukat, ami később Little Buddyvá (kishaver), majd Buddersszé, végül Buttersszé alakult.

Eric Stough 2007-ben Forrás: Frazer Harrison / Getty Images North America / AFP

A folytatásért lapozzon!