Az olajnagyhatalom lecsap a megújuló energiára

energia megújuló szélerőmű környezetvédelem
A wind farm of 30 turbines is inaugurated on September 11, 2015 in Chatres, eastern France, making this site the 3rd biggest farm in France and putting the region of Champagne-Ardenne at the forefront of the renewable energy. AFP PHOTO / FRANCOIS NASCIMBENI
Vágólapra másolva!
Noha Szaúd-Arábia az OPEC tulajdonképpeni vezetőjeként elsősorban a hatalmas olajkészleteiről híres, az ország egyre inkább a szél- és a napenergia felé fordul. A cél a hazai energiatermelés megerősítése.
Vágólapra másolva!

Idén indul az a projekt, melynek értelmében Szaúd-Arábia 2023-ig majdnem 10 gigawattnyi energiát fejlesztene megújuló energiaforrásokkal – kezdetben szél- és napenergiával az északnyugati sivatagban. A terv napi 80 ezer hordónyi olaj felhasználásával volna egyenértékű. Ez azonban akár meg is négyszereződhet, ha hozzátesszük, hogy ebben az évtizedben a szaúdiak egy földgázprojektet is beindítanának – idézi a Bloomberg a Wood MacKenzie véleményét. Ez a téli hónapokban teljes egészében helyettesíteni tudná az ország olajfelhasználását.

Az erőfeszítések kéz a kézben járnak a királyi család azon elképzelésével, mely szerint a gazdaság felpörgetésére van szükség. Az elmúlt két évben ugyanis az alacsony olajár következtében fellépő költségvetési deficit sok kellemetlenséget okozott Szaúd-Arábiának.

Fő a hatékonyság

A megújuló energia többé már nem luxus – mondta Mario Maratheftis, a Standard Chartered vezető közgazdásza. Kiemelte, amennyiben a hazai felhasználás a jelenlegi ütemben folytatódik,

végül a szaúdiaknak nem marad fölösleges olajuk exportálni.

Összességében Szaúd-Arábia 30 és 50 milliárd dollár közötti értékben tervez beruházni a megújulókba – közölte az ország energiaminisztere ebben a hónapban. A királyság célja, hogy a világon náluk legyen a legolcsóbb a megújuló energia kitermelése, az első, 700 megawattos tender győztesét pedig szeptemberben hirdetik majd ki.

Amennyiben az ország energiahatékonyságát csupán évi 4 százalékkal sikerülne növelni,

az 2030-ig napi 1 millió hordónyi olaj felhasználásának felelne meg

– derült ki egy októberben közzétett kutatási eredményből.

Az Aramco tervei

Mindez igen izgalmas jövőt vetít előre a becslések szerint mintegy 2 ezer milliárd dollárt érő Saudi Aramcónak. Az állami energiatermelő ugyanis amellett, hogy naponta minden tízedik eladott hordó olajból egyért felel, már

megtette az első lépéseket a megújuló energia felé.

Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban Forrás: UIG via Getty Images/Myloupe

Az Aramco rendelkezik ugyanis a legnagyobb naperőművel az országban, januárban pedig beindította a királyság első kereskedelmi szélerőművét. A napelemek teljesítménye egyébként nagyjából 30 ezer hordó olajnak felel meg, míg a szélturbinák mintegy 19 ezer hordóval csökkentik az olajszükségletet – közölte a vállalat.

A nagy spórolás

A megújulók szerepének folyamatos növelése azért is fontos Szaúd-Arábia számára, mert máskülönben növelnie kellene az elégetett olaj mennyiségét. Ez pedig a nyári hónapokban elérheti akár a napi 900 ezer hordót is – derül ki a Joint Organisations Data Initiative adataiból.

Nem véletlen tehát, hogy a királyság

a megújulók mellett a földgázprojektekre is nagy hangsúlyt fektet.

Az utóbbinak pedig már az eredménye is látszik, mivel az ország hazai energiatermeléséhez szükséges olaj felhasználása harmadával csökkent, mióta 2016-ban a Wasit gázprojekt megkezdte a működését.

Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa Forrás: Getty Images

Az évtized végére az Aramco is be akar indítani egy hasonló méretű tervet az ország keleti részén. A Fadhili gázprojekt, kiegészülve a 2023-ig elvileg lezáruló megújuló-tervvel nagyjából 300 ezer hordónyi olajat takarítana meg az országnak – olvasható ki az OPEC és az IEA adataiból.

Az alternatív energiák kiemelt fontossággal bírnak a gazdasági átalakulás során

– hangsúlyozta Fabio Scacciavillani, az Oman Investment Fund vezető közgazdásza. Hozzátette, ez a térség hatalmas versenyelőnnyel rendelkezik az alacsony költségű energiatermelésben, ami a megújulók bevetésével csak még tovább nőhet. Ez pedig komoly előnyt fog jelenteni, különösen az energiaérzékeny iparágak számára.