Fontos műtétet halaszt el a műsor miatt A Nagy Duett versenyzője

Nagy Duett 2017 A Nagy Duett 2017-es műsorának sajtótájékoztatója
A Nagy Duett 2017-es műsorának sajtótájékoztatója
Vágólapra másolva!
A Völgyesi Gabi oldalán éneklő Sági Szilárd egy fontos műtétet halaszt el A Nagy Duett miatt.
Vágólapra másolva!

Sági Szilárd hangszálain polipot találtak, az eltávoltíásukhoz műtétre kell szükség, de addig sem szabadna megerőltetnie magát.

"A gyakorlások alatt tűnt fel Csík Sándor énektanárnak, hogy valami nem stimmel, nem a sima megfázásos rekedtség jellemző a hangomra. Még egy egyszerű magasabb hangnál is erőltetnem kellett az éneklést. Sejtette, hogy valami probléma van, ezért arra kért, mutassam meg a torkomat egy szakembernek. Kiderült, hogy nem elég a szeretett ikerfiaimtól a bölcsiből hazahozott torokgyulladás, úgy néz ki, bővült a család" - mondta a Blikknek.

Fotó: Polyak Attila - Origo

A lap szerint polip van a hangszálán, amit már le is műtöttek volna, ha nem lene begyulladva a torka. Ráadásul egy ilyen operáció után hetekig némaságra van ítélve az ember, ami az első adásig még bele is fért volna, de akkor ki kell kellett volna hagyniuk a felkészülést. Sági inkább a műsort választotta, míg versenyben vannak, gyógyszeres kezelést kap a gyulladásra.

Szavazzon!

A Nagy Duett: kinek drukkol? Akár hat választ is megadhat.