Ingyenessé vált a cégalapítás

cég Fővárosi Törvényszék Cégbírósága pult ügyfél ügyintéző bíróság cégbíróság
Budapest, 2016. június 30. A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, valamint a civil és egyéb, nem cégnek minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportja új ügyfélcentruma Budapesten, a Nádor utcában 2016. június 30-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Márciusban több cégformánál is ingyenes lett a cégeljárási illeték és a közzétételi költségtérítés. Ezekért korábban egy kft. esetében 105 ezer forintot kellett fizetni. Az új szabály szerint úgy is létrehozható kft., hogy az alapításkor nem kell bemutatni a szükséges vagyoni hozzájárulást. 
Vágólapra másolva!

Sok vállalkozásindításon gondolkozó figyelmét elkerülhették az Illetéktörvény és a Cégtörvény 2017 márciusában életbe lépett módosításai. Ezeknek köszönhetően lényegében

ingyenessé vált a cégalapítás Magyarországon.

A 2017. évi II. törvény ugyanis ingyenessé tette

  • a korlátolt felelősségű társaságok (kft-k),
  • a betéti társaságok (bt-k),
  • a közkereseti társaságok (kkt-k)
  • és az egyéni cégek

bejegyzésének illetékét, valamint a Cégközlönyben történő közzététel költségtérítését - írja a Vállalkozók Fórumán Dr. Bacskó László.

Korábban egy kft. általános szabályok szerinti eljárásban való bejegyzéséért

összesen 105 ezer forintot kértek el.

A Cégtörvényben meghatározott szerződésmintán alapuló egyszerűsített eljárás korábban is viszonylag olcsó illetékeit szintén eltörölték.

Cégbejegyzési díjak Forrás: Vállalkozók Fóruma

Törzstőke nélküli kft.

A vállalkozásindítás költségeihez kapcsolódik a 2014-ben hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv egy szintén kevésbé ismert szabálya is.

Ennek értelmében – a 3 millió forintos törzstőke előírás ellenére – úgy is létrehozható kft., hogy az alapításkor

a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására nem kerül sor, vagyis nem kell letenni a 3 millió forintot.

Ha így döntenek az alapítók, az egyetlen megkötés, hogy a társaság mindaddig

nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a nyereség összege el nem éri a törzstőke mértékét.

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, valamint a civil és egyéb, nem cégnek minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportja új ügyfélcentruma Budapesten, a Nádor utcában Forrás: MTI/Soós Lajos

Ennek a szabálynak előnyei és hátrányai is vannak. Egyrészt még szélesebb kör számára lehetőséget adnak a vállalkozásra, másrészt lehetőséget biztosítanak a visszaélésszerű, vagy egyszerűen meggondolatlan cégalapításra.