Olasz utcaszínházzal és kiállítással kezdődött a MITEM

Vágólapra másolva!
11 ország 22 produkciója került be a IV. MITEM fesztivál programjába, melyet április 13. és 30. között rendez a Nemzeti Színház. Orosz, litván, norvég, dán, svéd, lett, macedón, román, lengyel, olasz és magyar előadások sorakoznak egymás után a Nemzeti Színház három színpadán, a román Faust pedig az Eiffel csarnokban kerül színre. Hermanis, Tuminas, Barba, Purcarete, Nekrosius - csak néhány név a világhírű rendezők közül, akik elhozzák előadásukat Budapestre. És persze a Nemzeti több, nagy sikerű előadása is látható a fesztiválon. Jegyeket a 22 előadásból már csak ötre lehet kapni. A megnyitó olasz utcaszínházi előadás viszont ingyenesen nézhették meg az emberek csütörtök este, a Nemzeti Színház előtti hajóorrban – bár csupán néhány perces bemutatót tartottak a viharos, esős időjárás miatt.
Vágólapra másolva!

- monta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a MITEM művészeti vezetője a Madách Nemzetközi Színházi találkozó megnyitóján. Hozzátette: az idei találkozóra személyesen jönnek el a legnagyobb rendezők, és az előadások után szakmai programokon, találkozókon meg is hallgathatják őket az érdeklődők. A szakmai programokon egyéként ingyen részt lehet venni.
Ezután jelképesen felhúzta a Nemzeti előtti zászlórúdra a MITEM lobogóját.

A fesztivál Helmut Stürmer díszlettervező kiállításának megnyitásával indították el a Nemzeti Színház melletti Zikkuratban, amelyet a színházi találkozó végéig lehet megnézni. A kiállítást Eszenyi Enikő nyitotta meg.

Helmut Stürmer tervezte a Faust című előadás díszletét is, amelyet a MITEM-en bemutatnak.

Több mint négy évtizedes pályafutása során mintegy kétszáz színházi előadáshoz, számtalan operához és játékfilmekhez tervezett díszletet és jelmezt. Világhírű rendezőkkel dolgozott, például Liviu Ciulei, Silviu Pracarete, Tompa Gábor és Vlad Mur. Megkapta a Fine Artists' Union díját, a román színházi szövetség életűdíját és a kolozsvári TIFF nemzetközi filmfesztivál Életműdíját. Magyarországon is számos elismerésben részesült. Legutóbb 2014-ben a Nemzeti Színháznak tervezte meg Shakespeare: Ahogy tetszik (rendező: Silviu Purcărete) előadásának díszletét. A Magyar Állami Operaház, az Eötvös Péter: A szerelemről és más démonokról című operájának is ő a látványtervezője. Vidnyánszky Attila a kiállítás megnyitóján azt mondta: Helmut Stürmer hatalmas művész, zenél a tere. Olyan alkotó, akinek minden tere titokkal és költészettel van tele, és kifogyhatatlan a fantáziája.

A IV. MITEM megnyitója Fotó: Talán Csaba

A kiállítás megnyitója után az olasz Teatro Tascabile di Bergamo Keringő című ingyenes utcaszínházi előadását nézhették volna meg az érdeklődők a Nemzeti Színház hajóorrában, de éppen akkor zuhogni kezdett az eső, így egy rövid, néhány perces bemutatót tartottak a „gólyalábas" művészek a színház aulájában.

Később viszont, amikor az eső elállt, és újra kisütött a nap, a művészek a színház előtti téren is bemutattak egy rövid jelenetet. A teljes előadást péntek este láthatja a közönség.

Az olasz Teatro Tascabile di Bergamo utcaszínházi előadása a IV. MITEM megnyitóján Fotó: Talán Csaba

A MITEM-re érkezik többek között Renzo Vescovi rendezésében a KERINGŐ (Teatro Tascabile di Bergamo, Olaszország), ROSSO ANGELICO. EGY ÉTERI UTAZÓ TÁNCA - Tiziana Barbiero (Teatro Tascabile di Bergamo, Olaszország), SALT/SÓ - Eugenio Barba (Odin Színház, Dánia), AVE MARIA - Eugenio Barba (Odin Színház, Dánia), HEDDA GABLER - Anna Pettersson (DRAMATEN - Stockholmi Királyi Színház, Svédország), BŰN ÉS BŰNHŐDÉS - Vidnyánszky Attila (Alekszandrinszkij Színház, Oroszország), AMERIKAI ELEKTRA - Eirik Stubø (Det Norske Teatret, Norvégia), SHAKESPEARE FOREVER! - Andrzej Seweryn (Arnold Szyfman Lengyel Színház, Lengyelország), FEKETE TEJ - Alvis Hermanis (Rigai Új Színház, Lettország), FAUST - Silviu Purcărete (Radu Stanca Nemzeti Színház, Románia) AZ EGÉRLYUK: PÁRBESZÉD DOSZTOJEVSZKIJJEL - Thomas Richards (Jerzy Grotowski és Thomas Richards Workcenter, Olaszország), JEVGENYIJ ANYEGIN - Rimas Tuminas (Vahtangov Állami Színház, Oroszország), FRO - Mihail Rahlin („Július-együttes" – MHAT 9. Stúdió, Oroszország), AZ ÉHEZŐMŰVÉSZ - Eimuntas Nekrošius (Meno Fortas Színház, Litvánia).
A MITEM programjába bekerült a Nemzeti Színház négy előadása is: a nagyszínpadon A krokodilus és a Cyrano de Bergerac, a Gobbi Hilda színpadon pedig a Részegek láthatók majd.
Az idei fesztivál a „Mesterek fesztiválja" lesz, hiszen az európai színházi élet vezető rendezői közül számos hozza el előadását a MITEM-re. Alexander Morfov, Alvis Hermanis, Silviu Purcărete és Eimuntas Nekrošius egy-egy előadásának bemutatása a világ bármely színházának büszkeségére válna.

A MITEM-et 2014-ben rendezte meg először a Nemzeti Színház, az elmúlt három évben 40 ország 61 előadása járta meg a teátrum színpadait.


A MITEM teljes programja a mitem.hu oldalon és a fesztivál facebook oldalán olvasható.

Nézze meg a megnyitóról készült hangulatos videót!