Fiatalok zúzhatnak a Müpa mélygarázsában

Vágólapra másolva!
Idén újra megrendezi rendhagyó tehetségkutatóját a Müpa. A Garázsband Fesztivál célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak.
Vágólapra másolva!

A tavalyi sikeres indulás után idén újra megrendezi a Müpa a Garázsband Fesztivált. Ez lényegében egy tehetségkutató verseny, amellyel egyértelműen a fiatal zenekarokat támogatják. Az idei menetrend megfelel a tavalyinak: a fesztiválon

öt tehetséges zenekar léphet fel a Müpa mélygarázsában,

ami már egy mini fesztivállal ért fel. A közönségdíjat akkor a Bluebay Foxes kapta, a Müpa különdíját pedig a Luckies nyerte el.

A szakmai zsűri a Müpában idén fellépő zenészekből áll majd, ők választják ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon. Május 26-án este 8 órától kinyílnak a sorompók, és egy estére ismét a fiatalok és a zene veheti birtokba a Müpa mélygarázsát. A szervezők idén is

olyan pop-rock zenekarok jelentkezését várják,

amelynek tagjai 16 és 26 év között vannak. Az említett szakmai zsűri tagjai Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester lesznek. A zenekarok egyébként 40-40 perces önálló koncertet adhatnak majd.

A fellépő zenekarok a közönség helyszíni szavazatai alapján a Müpa és Ludwig Múzeum felajánlásából értékes díjakat nyerhetnek. Az egyik ilyen, hogy egy teljes napot tölthetnek egy profi hangstúdióban fotózással egybekötve, de további fellépési lehetőségek is járnak majd a legjobbaknak.

Pályázni május 10-ig a [email protected] email-címen lehet az innen letölthető, kitöltött jelentkezési lappal.