Opten: Lendületben az építőipar

építkezés ház lakás otthon házépítés ingatlan, lakás, ingatlanfejlesztés, ingatlanpiac, CSOK
építkezés ház lakás otthon házépítés Budapest, 2017.01.20.
Vágólapra másolva!
Három év stagnálás után közel 1000 céget alapítottak építőipari vállalkozók az év első negyedében - közölte aktuális elemzésében az Opten. Kedvező fordulatnak nevezik, hogy az iparágban nem csak a cégalapítások száma, hanem a termelés is növekedett. 
Vágólapra másolva!

Már a január is kiemelkedő volt a 2016-os adatokhoz képest, de februárban gyakorlatilag az összes építménycsoportban nőtt a termelés, a szerződésállomány és az új szerződések volumene is az előző évi bázishoz viszonyítva - közölte Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A termelési számokhoz azért hozzá kell tenni, hogy a 2016-os bázis nagyon alacsony volt, és a jelenlegi termelés még a 2010-es szintet sem éri el. Pozitív jelenség azonban, hogy már nemcsak a központi infrastruktúra beruházások húzzák az ágazatot, hanem a piaci folyamatokhoz egy fokkal erősebben kötődő épületépítési projektek is.

„Az építőipar mindig is kilógott a hazai trendek közül, hol pozitív, hol negatív értelemben, és nincs ez másképp a friss adatokat vizsgálva sem. Míg a cégalapítások száma országos szinten stagnálni látszik, addig az építőipar nemcsak magához képest, de

az országos trendekhez képest is kiugrót produkált az első negyedévben"

– mondja az Opten szakértője.

Építőipari cégalapítások negyedévenként

IdőszakÖsszes cég (db)Cégalapítások száma (db)
2014. II. negyedév58 215640
2014. III. negyedév57 566681
2014. IV. negyedév56 879752
2015. I. negyedév56 094691
2015. II. negyedév55 136642
2015. III. negyedév54 012647
2015. IV. negyedév53 365729
2016. I. negyedév52 422818
2016. II. negyedév51 839819
2016. III. negyedév 51 000 709
2016. IV. negyedév 50 400 741
2017. I. negyedév 50 126 955

A magas cégalapítási számok ellenére is csökken a szektor cégeinek a száma, de a most törlésre kerülő cégek többségében már régóta alvó, vagy nem működő cégek - tartalmazza az elemzés.

Ezek a vállalkozások egy évek óta tartó konszolidációs folyamat eredményeképpen kerülnek ki hivatalosan is a cégvilágból. Sajnos azonban még mindig nagyon magas a felszámolási arány a szektorban, tehát továbbra is sok a kifizetetlen számla, azaz

„veszélyes üzem" az ágazatban tevékenykedni.

A mostani felfutásban jelentős szerepe van a központi kormányzati ösztönző eszközöknek, az alacsony alapkamatnak, a hitelprogramoknak, a családi otthonteremtési kedvezménynek.

A mostani felfutásban jelentős a szerepe a családi otthonteremtési kedvezménynek is - áll az Opten elemzésében Fotó: Kiss József - Origo

Senki nem tudhatja biztosan, hogy ebből mennyi a „piac" igazi hatása, és mennyi a mesterséges lélegeztetés. Az egyértelmű, hogy a szektor életben tartásához szükség volt valamilyen szintű ösztönzésre,

hosszú távon viszont a gazdaság számára egészséges lenne a versenyszektor szerepének fokozatos erősödésére

- szerepel még az elemzésben.

E tekintetben azonban vannak komoly problémák, a szektorra jellemző a szakemberhiány, a felszámolások még mindig magas aránya. Általánosságban a likviditás, az üzleti etika, a kiszámíthatóság és a piaci bizalom tekintetében van még fejlődési potenciál.